<p>Bronzérmet szerzett Pavol és Peter Hochschorner a londoni olimpián vízi szlalom C2-ban. A háromszoros olimpiai bajnokoknak Sydney, Athén és Peking után most nem sikerült megszerezni a dobogó legmagasabb fokát.</p>
Hochschornerék bronzot nyertek, csalódottak
A szlovák versenyzők a hazai Tim Baaillie Etien Stott győztes duótól 1,87 másodperccel maradtak le.
A szlovák kettős szerezte az ország harmadik érmét Michal Martikán (C1) és Danka Barteková (skeet) után.
Négy egymást követő olimpián aranyérmet szerezni eddig három sportolónak sikerült, legutóbb Carl Lewisnak, aki Los Angelesben, Szöulban, Barcelonában és Atlantában is megnyerte a távolugrást.
Hochschornerék nagyon csalódottak voltak, hogy nem sikerült megszerezni a negyedik aranyukat. „Haragszom magamra, hogy nem hoztuk ki magunkból azt, amit kellett volna. Magunk rontottuk el, hibákat csináltunk, amik hátráltattak bennünket.” – mondta Peter Hochschorner. Fivére, Pavol Hochschorner csalódottságának adott hangot. „Csalódottak vagyunk, mivel valószínűleg mindenki aranyat várt tőlünk. Nehéz volt számunkra a pálya, az elejétől fogva nem passzolt, csak szenvedtünk. Amikor kellemetlen szél kezdett fújni, és még ütköztünk is, attól tartottam, érem nélkül maradunk” – tette hozzá.
1. Tim Baillie, Etienne Stott (GB) 106,41,
2. David Florence, Richard Hounslow (GB) 106,77,
3. Pavol HOCHSCHORNER, PETER HOCHSCHORNER (SR) 108,28
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.