Hétvégi fociszeletek: Nesvady–Okoličná n/O. (V. liga, NYSZ, K)

<p>Régen találkozott tétmeccsen egymással a két csapat. A naszvadiak (6.) eddig hibátlanok hazai környezetben, az újonc ekeliek (9.) viszont valamennyi idegenbeli párbajukat elbukták. Így meglepetést jelentene a vendégek holnapi (16.00) pontszerzése.</p>

Polgár Artúr naszvadi edző:Kénytelen leszek változtatni a múlt heti kezdőcsapaton, hiszen Haris Károly piros lapja miatt nem szerepelhet. Nehéz meccsre számítok, mivel az ellenfél ereje ismeretlen számunkra. Búcsú és falunap lesz a községben, így az előjelek szerint sokan kilátogatnak majd az összecsapásra. Egyszóval duplán kell bizonyítanunk, hogy az őszi teljesítményünk nem a véletlen műve. Ódor Tamás ekeli klubalelnök:A nyári holt idényben három meghatározó játékosunk távozott, emiatt ifikkel kellett feltölteni a keretet. Három kinti meccsünkön egyaránt 1:0 arányban maradtunk alul, egyszer azonban minden sorozat megszakad. Sérülések és eltiltások nem sújtják a gárdát, a legerősebb összeállításban vehetjük fel a harcot. Tisztes helytállásra számítunk, de meglepetést is okozhatunk. Tavaszi eredmény: Az ekeliek a területi bajnokságban szerepeltek.Tippünk – 3:1 Ábel Gábor 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?