Besztercebányára utazik a DAC, a játékosok többet pihenhettek a héten

dac

Vasárnap 18 órakor Besztercebányán folytatja Niké ligás szereplését a DAC labdarúgócsapata.

A dunaszerdahelyiek – miközben kettős vereséggel kiestek a Konferencialigából – egy kassai döntetlennel és egy komáromiak elleni győzelemmel kezdték a Niké Liga új szezonját. A múlt vasárnapi csallóközi derbi után Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője a keret megerősítésének szükségességét hangsúlyozta, többek között két középhátvéd, egy-egy támadó leigazolását is szorgalmazta. Azóta nem történt előrelépés az ügyben, sőt, a sárga-kékek továbbra sem tartanak igényt saját nevelésű játékosuk, Szolgai Máté szolgálataira, aki a mezőkövesdi kölcsönjátéka után ezúttal Rózsahegyen tölthet el egy szezont. Rajta kívül távozott a cserekapus Samuel Petráš is, aki két év és 26 bajnoki szereplés után Győrbe igazolt. Ezzel szemben a keret két saját nevelésű tehetséggel bővült. Az elmúlt napokban profi szerződést kapott Andrej Zápražný, aki 19 találatával a múlt szezonban gólkirály lett az U16-os bajnokságban. A másik profivá avanzsáló akadémista nem más, mint a dunaszerdahelyi születésű Fehér Máté, aki az U16-os és az U17-es csapatban is szerepelt a múlt idényben és összesen 21 góllal zárt.

A besztercebányaiak két 1:1-gyel kezdték a szezont úgy, hogy a rózsahegyi döntetlenjük inkább a siker, a Skalica elleni hazai remijük pedig inkább a csalódás kategóriába volt sorolható. A Dukla a nyáron elvesztette legnagyobb értékét, az MTK-hoz igazolt Róbert Polievkát, ami miatt a legtöbben csak az alsóházba tippelik őket az idei szezonban. A közép-szlovákiaiak keretében népes delegációt alkotnak a DAC-múltú játékosok, akik külön pikantériát adhatnak az összecsapásnak: Veselovský, Rymarenko, Ľupták, Záhumenský és Trnovský is viselt korábban sárga-kék mezt.

„A Komárom elleni meccs után két nap szabadot kaptunk a győzelemért és az egész felkészülésért. Mindegyikünk kiélvezhette a családdal töltött időt. Szerdán erővel feltöltődve tértünk vissza, azóta pedig a legközelebbi találkozóra összpontosítunk” – mondta a DAC klubhonlapjának Christián Herc, aki arra is rávilágított, hogy tavaly a csapat negatív mérleggel zárt a Dukla ellen és ezt jó lenne feledtetni.

A találkozót a Voyo élőben közvetíti. A játékvezető Ivan Kružliak lesz, a VAR-szobában Gemzický ügyel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?