Hétpontos lépéselőny

A nyitrai csapat nagyszerű eredménnyel zárta az őszi szezont a II. labdarúgóligában, s hétpontos előnyre tett szert a feljutásért harcoló riválisaival szemben.

Ivan Galád vezetőedző védencei az ősz majdnem minden mutatójában – legtöbb győzelem, legkevesebb vereség, legtöbb lőtt gól, az őszi gólkirály és a statisztikák alapján legjobb kapus – uralják a mezőnyt.

Az FC Nitra sikersorozata már a tavasszal elkezdődött, amikor is a kiesés ellen harcoló együttesből élcsapattá lépett elő. A 2004/2005-ös idényt már merészebb elvárásokkal kezdte a legénység. Hivatalosan ugyan nem beszéltek a feljutásról, de a szavak helyett az eredmények mutatták, hogy az élvonalba kerülés a céljuk.

A támadó stílusban játszó gárda 34 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába, s a gólok csaknem felét a második vonal kirobbanó formában játszó gólkirálya, Rák Róbert szerezte. A rimaszombati nevelésű futballista a Zobor alatt megtalálta a számára ideális posztot, s azóta megállíthatatlan. „Elégedett vagyok, hisz tavaly ilyenkor erről még csak álmodni se mert volna senki. Agresszív, egészpályás támadójátékunkkal mindenki ellenállását megtörtük. Igaz, az utolsó fordulókban már többnyire csak védekeztek az ellenfelek, de egy-két gólt így is rúgtunk. Ha pedig ellenfeleink kinyitották a védelmet, akkor négy-öt találat is született.”

Mindössze három mérkőzésen nem voltak eredményesek a nyitraiak, ezzel szemben Senecký kapus mögött tízszer is érintetlen maradt a háló. Hálóőrük utoljára a 9. fordulóban kapott gólt, már közel 600 perces góltalansági szériával dicsekedhet.

Pavol Holeščák, a klub főmenedzsere már a jövőbeli elképzeléseket is vázolta: „Hosszú távra tervezünk, ezt mutatja, hogy a jobb feltételek érdekében műfüves pályát alakítunk ki, s nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás-nevelésre. A mostani bajnokságban az elsődleges célunk, hogy kivívjuk az élvonalba jutást.” (bt)

ŐSZI MÉRLEG

Hazai pályán: 8 7 1 0 23:2 22

Idegenben: 7 4 2 1 11:5 14

Legjobb góllövő: Rák Róbert, 15 gól

Hazai nézőszám: 12 585, átlag: 1573

Lapok: 27 sárga/0 piros

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?