Hetet kapott San Marino

Dubnica. Fellélegeztek a szlovák válogatott futballisták – San Marinót az elvárásoknak megfelelően sok góllal (sok szép góllal) verték. Kár, hogy a korábbi, talán kissé feledtetett, de el nem feledett kilengések miatt a siker már csak gólarány-kozmetikázásra jó.

A meccsre menet olyat láttunk, amit Eb-selejtező előtt mostanában nem sűrűn – lelkes tömeg tartott a stadionba. Igaz, a tömeg átlagéletkora tizenkét év lehetett, az iskolások viszont rendíthetetlenül szurkoltak, és minden gólnál kellőképpen ünnepeltek.

Sok szép gól

Az első ünneplési alkalomra majdnem félórát kellett várni, addig a hazaiak naggyá tették a kapust, de 25 perc játék után Hamšík a tizedik kihagyhatatlan helyzetet belőtte. Ettől fogva gálameccs-hangulat uralkodott a dubnicai stadionban, előbb Šesták cselezte ki a fél vendégvédelmet, s lőtt a hosszú sarokba, majd Sapara kapott álomlabdát Kozáktól, s lazán átemelte a kapust. A második félidőben Ďurica gólt érdemlő ollózása után a kivágódó labdát Škrtel vágta a hálóba, aztán Hološko is betalált végre (százhuszadik tiszta zicceréből). A hatodik gólt ismét Šesták szerezte, a hetedik pedig tizenegyesből esett.

Veszélytelen vendégek

A walesi vereség után a „jobb félni, mint megijedni” aranyszabály szerint már San Marino ellen sem mertek előre bízni a sikerben Kocianék, de a törpeállam a pályán egyáltalán nem ijesztett rá a szlovákokra. Erőtlenségüket jól illusztrálja néhány statisztikai adat: a vendégek először a 13. percben jöttek át a félpályán, egész meccs alatt egyetlen kapura tartó lövésük volt (szemben a tíz szlovákkal, a gólokat nem számítva bele), s egyetlen szögletet sem rúgtak (míg a szlovákok tizenhetet vagy tizennyolcat – a számolásba a legtapasztaltabbak is belekeveredtek).

Reménysugár

Végül is az történt, amit vártunk – Szlovákia legyőzte az Eb-selejtezők reménytelenül sereghajtó csapatát, tette mindezt könnyedén, nem szenvedve, hét lőtt góllal próbálva homályosítani az Walestől kapott öt gól emlékét. Egy ilyen meccs után – főleg úgy, hogy a továbbjutás már régen elúszott –nem kell a szlovák futball hirtelen felemelkedésében reménykedni, valami biztatót mégis láttunk Dubnicán: a gyerekek izgatottan várták a játékosokat az öltöző előtt, s Kozák, Čontofalský, Sapara és a többiek aláírását igazi kincsként őrizték. Azért mégiscsak van még némi értéke tájainkon a focinak.

Szlovákia–San Marino 7:0 (3:0).

Góllövők: Hamšík (25.), Šesták (32., 57.), Sapara (37.), Škrtel (52.), Hološko (54.), J. Ďurica (76., 11-esből). Sárga lap: Sapara, ill. Bollini, Marani. Játékvezető: Wilmes (luxemburgi), 2600 néző. SZLOVÁKIA: Čontofalský–Krajčík, Škrtel, J. Ďurica, Szabó–Sapara (79. A. Hesek), Hamšík, J. Kozák–Šesták (60. Vaščák), M. Čech–Hološko (71. Šebo). SAN MARINO: F. Valentini–Andreini, Bollini (57. Benedettini), Della Valle, Albani, Vitaioli–C. Valentini, Bugli (68. Bonifazi), Vannucci, Nanni–Marani (85. De Luigi).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?