Három évre tiltották el a saját meccseire fogadó magyar vízilabdabírót

Budapest |

<p>A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) fegyelmi bizottsága három évre eltiltotta a szakmai tevékenységtől Horváth Csaba játékvezetőt, aki több alkalommal is az általa vezetett meccsekre fogadott az előző idényben.&nbsp;</p>

A bizottságnak mint elsőfokú hatóságnak a döntését, amely ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, a sportági szövetség a honlapján hozta nyilvánosságra csütörtökön. A Szerencsejáték Zrt. júliusban jelezte az MVLSZ-nek, hogy az egyik élvonalbeli játékvezető a saját maga által vezetett mérkőzésekre kötött internetes fogadásokat. A később megnevezett Horváth Csaba ellen fegyelmi eljárás indult, amelynek során - amint azt Deák Péter, a bizottság elnöke a honlapnak elmondta - a játékvezető elismerte korábbi cselekedetét, együttműködő volt. 

További adatgyűjtést követően a fegyelmi testület lezárta az eljárást. A szerdai tárgyalás során - áll a közleményben - "Horváth Csaba ismételten és változatlan tartalommal elismerte azt a tényt, hogy cselekedetével fegyelmi etikai vétséget követett el". A játékvezető ugyanakkor hozzátette, hogy csekély pénzösszegekben történt a fogadás. Kiemelte, hogy magyarázatot nem tud adni cselekedetére, amely szerinte nem befolyásolta az aktuális mérkőzéseket.     
A fegyelmi bizottság álláspontja szerint lényegtelen az összegszerűség, lényeges viszont, hogy a játékvezető olyan cselekménysorozatot valósított meg - általa is elismerten -, amely csorbította a vízilabda sportág hírnevét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?