Három 11-es a Téglamezőn

Pozsony. Már a 6. percben gólt lőhetett volna a bajnokcsapat, de Šesták a bal alsó sarok mellé gurította a labdát. A másik oldalon Onofrej kapáslövése centiméterekkel kerülte el a kaput.

Pozsony. Már a 6. percben gólt lőhetett volna a bajnokcsapat, de Šesták a bal alsó sarok mellé gurította a labdát. A másik oldalon Onofrej kapáslövése centiméterekkel kerülte el a kaput. Tíz perccel a szünet előtt 11-esből vezetést szerzett a Slovan, ám az első félidő hajrájában egyenlített a zsolnai gárda, amely nem sokkal a fordulás után újabb gólt lőtt. A 69. percben ismét büntetőt rúghatott a kiesőjelölt hazai csapat, s ezúttal is Onofrej talált a hálóba. Tizenkét perccel később a vendégek is 11-eshez jutottak, mert Eduard Hrnčár a hálóba tartó labdát a gólvonalról kiütötte. A játékvezető habozás nélkül a büntető pontra mutatott, és a kezező hazai játékost kiállította. A vendégek legjobbja, Ďurica biztosan értékesítette a tizenegyest. Jobban, határozottabban futballozott a címvédő, s megérdemelten nyert a fővárosban, s továbbra is versenyben van az elsőségért.

Góllövők: Onofrej (36. és 69 – mindkettőt 11-esből), illetve Gottwald (42.), Ďurica (54. és 81. – az utóbbit 11-esből). Játékvezető: Stredák; 2700 néző. Sárga lap: Pecko, Polgár, ill. Zabavník, Štrba. Piros lap: Ed. Hrnčár (80.). SLOVAN: Rzeszoto–Pecko (84. Hornyák), Demeter, Polgár, Ed. Hrnčár–Bednár, Volf, Takáč, Krško, Onofrej–Bukvics; ŽILINA: Mucha–Zabavník, Vomáčka, B. Labant, Aderaldo (46. Drahno)–Barčík, Štrba (64. Doležaj), Sninský, M. Ďurica–Gottwald, Šesták (75. Straka). (t-zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?