<p>Kedden már-már régi fényében tündökölt Kaká, összekapta magát a Dortmund, Portóban pedig megszületett a sorozat egyik leggyorsabb kiállítása.</p>
Haláli halálcsoport
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1382597845781_34.jpg.jpg?itok=cRiQZMaB)
KISS TIBOR NOÉ
Összefoglaló a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójának keddi játéknapjáról.
Kaká gólpasszal
tért vissza
Nagy visszatérőt köszöntött a Milan–Barcelona találkozón az olasz publikum. Nyári átigazolása óta először szerepelt a Milan játékosaként a Bajnokok Ligájában Kaká. Jó hír a Milan szurkolói számára, hogy a brazil nem csupán nosztalgikus hangulatot keltett a rossonerók szurkolóiban, hanem jól és hasznosan futballozott. Rögtön gólpasszal nyitott, a szerencsétlenkedő Barca-védők között Robinhóval összehozva a Milan vezető gólját – Kakának ez volt a 22. asszisztja a Bajnokok Ligájában. A Barcelona csak a 20. perc körül talált magára a mérkőzésen, s egy labdaszerzés után Messi higgadt megoldásának köszönhetően egyenlített. Ezután is a katalánok tartották kézben a mérkőzést, de mintha maguk is megelégedtek volna az egy ponttal a jól záró, és időnként veszélyes helyzeteket kidolgozó olaszok ellen. A vége 1:1 – ami ezúttal mindkét fél számára megfelelt. A csoport másik mérkőzésén a forduló előtt pont nélkül álló Celtic – amely 413 perc után szerzett újra BL-gólt – 2:1-re legyőzte az Ajaxot, s ezzel akár továbbjutási álmokat is kezdhetnek szövögetni a skót nézők.
Dominál az Atlético
Fél lábbal a nyolcaddöntőben érezheti magát az Atlético Madrid. A spanyolok különösebb megerőltetés nélkül győztek 3:0-ra az Austria Wien vendégeként, ezzel ebben a négy csoportban (E–H) három mérkőzés után már csak ők 100 százalékosak a BL-ben. Ha legközelebb hazai pályán is megverik az osztrák csapatot, azzal bebiztosítják a továbbjutásukat. A spanyol bajnokság góllövőlistáját vezető Diego Costa az idei első BL-fellépésén duplázott, így ebben a szezonban 12 meccsen 12 gólnál jár. Az Atlético valahogy minden szezonra talál magának egy csodacsatárt: Fernando Torres után jött Kun Agüero, majd Radamel Falcao, idén pedig a 25 éves brazil. A csoport másik összecsapásán nagy meglepetés született: a Zenit egy hajrában szerzett fejes góllal verte idegenben a Portót, amely a 6. perctől kezdve emberhátrányban játszott. A mexikói Hector Herrera BL-rekordot döntött, miután egy perc alatt összeszedett két sárgát: előbb buktatta Hulkot, majd a szabadrúgást követően idő előtt kiugrott a sorfalból. Piros. Devecseri sem csinálhatta volna jobban…
Dortmund, Arsenal, Napoli – csak kettő maradhat
A halálcsoport idén is halálcsoport lesz: nehéz volna megjósolni, hogy a Dortmund– Napoli–Arsenal hármas tagjai közül melyik kettő jut tovább a legjobb tizenhat közé. Kedden az Arsenal kínos vereséget szenvedett hazai pályán a Dortmundtól (1:2), a vendégek remekül blokkolták Özilt – s ezzel a teljes Arsenalt. A Napoli is hozta a „kötelezőt”, az olaszok Marseille-ben nyertek 2:1-re, végig domináns szerepet játszva a meccsen. Féltávnál a Dortmund, az Arsenal és a Napoli is 6–6 pontos (a Marseille 0), s a sorsolás alapján a németek vannak a legkedvezőbb helyzetben: a Dortmund mindkét nagy riválisát odahaza fogadja. Az Arsenal helyzete viszont megnehezült, két sorsdöntő meccse Európa talán két legforróbb katlanjában, Dortmundban és Nápolyban vár a csapatra. Érdekes statisztika: az Arsenal az elmúlt tíz évben mindössze háromszor veszített hazai pályán a BL-ben a kontinensről érkezett csapatokkal szemben – mindháromszor németek (Schalke, Bayern, Dortmund) vittek el három pontot Londonból.
Remekelt a Chelsea
Gelsenkirchenben viszont a hazai pályán játszó németek szenvedtek vereséget egy angol csapattól: Schalke–Chelsea 0:3. A hazaiaknál Szalai Ádám ezúttal csak csere volt, a 71. percben váltotta Boatenget. A két gárda mintha nem lett volna egy súlycsoportban, a második félidő hajrájában a Chelsea mágnestáblára illő kontratámadásokkal intézte el ellenfelét. Az E csoportban akár a halálcsoporthoz hasonló szituáció is kialakulhatott volna, csakhogy a Steaua–Basel (1:1) mérkőzés 88. percében Leandro Tatu (Steaua) egyenlített, így a Basel nem tudott csatlakozni a 6–6 pontos Chelsea–Schalke duóhoz. Aligha tévedünk: a svájciaknak ez a Bukarestben hagyott két pont nagyon hiányzik majd a csoport zárásakor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.