Ha Budapesten olimpia lesz, Pozsony is szerepet kaphat

Monaco |

<p>Budapesti olimpia némi pozsonyi kiegészítéssel? Utópiának tűnik, de nem biztos, hogy az. František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke nem zárkózik el az ötlettől.</p>

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság monacói rendkívüli ülésén elfogadott reformcsomagnak, az Agenda 2020-nak értelmében a jövőben az olimpiai rendezés gazdaságosságát szem előtt tartva két szomszédos ország területén is rendezhetnének olimpiát. Korábban ezt az Olimpiai Charta csak akkor engedte meg, ha a domborzati adottságok nem tették lehetővé valamely versenyszám megrendezését (jellemzően például az alpesi sízést).  Thomas Bach, a NOB tavaly megválasztott új elnöke azonban a megújulást és a fenntarthatóságot tűzte ki célul. Az Agenda 2020 reformjainak köszönhetően a jövőben az eddiginél olcsóbb lesz az ötkarikás játékok megrendezése. Budapest már korábban is fontolgatta az olimpiai kandidálást, ennek a reformok fényében még nagyobb lett a realitása. Februárban a MOB rendkívüli közgyűlése dönt arról, megpályázza-e a magyar főváros a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát. A NOB reformjaiban kiemelt fontosságúnak tartja a már meglévő sportlétesítmények kihasználását, így jöhet a képbe egy esetleges budapesti rendezésnél Pozsony – Dunacsúnban ugyanis egy minden nemzetközi igénynek megfelelő víziszlalompálya van, ráadásul a sportágnak nagy hagyománya van Szlovákiában.„Szlovákia egymagában biztosan nem fogja megpályázni az olimpiai rendezést, erre nincsenek meg a megfelelő gazdasági és anyagi feltételek. De ha valamelyik szomszédunk úgy dönt, és szeretné, hogy csatlakozzunk hozzá, el fogunk gondolkodni rajta. Ha a Magyar Olimpiai Bizottság felkérne minket az együttműködésre, nem zárkóznánk el tőle – mondta lapunknak František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) elnöke. – Bizonyos sportágak létesítményeit nagyon költséges felépíteni, főleg, ha a játékok után csak üresen állnának. Minek építenének a magyarok egy új víziszlalompályát, amikor néhány kilométerre a határtól van egy világszínvonalú létesítmény?” Az SOV elnöke hozzátette, a reform „elérhető távolságokban” lévő létesítményeket említ, de nincsen megadva semmilyen konkrét távolsági vagy időbeli limit, milyen messzire lehetnek egymástól a helyszínek. „Elképzelhető az is, hogy több olimpiai falu lesz. A téli olimpiákon ez már bevett gyakorlat, a nyári játékokon ritkábban fordul elő, de ott is volt már rá példa. A pekingi olimpián például a vitorlázók Pekingtől csaknem 200 kilométerre, a tengerparton laktak – tette hozzá Chmelár. – Az elsődleges cél természetesen az, hogy minél több versenyt és minél több sportolót integráljanak ugyanabba a városba, hiszen ennek megvan a maga különleges varázsa.” Szlovákia korábban már egyszer közre akart működni társrendezőként egy olimpián, a 2022-es téli játékokra Krakkóval közösen a Magas-Tátra is pályázott volna. A lengyel város lakossága azonban nem támogatta az ötkarikás rendezést, így végül a pályázat kútba esett.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?