GYÚJTÓPONTBAN

Buzitai gólözön
Buzita. A kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának buzitai éllovasa vasárnap tizenegyszer talált a sereghajtó Vojčice kapujába. A feljutásra pályázó együttes drukkerei nagy tapssal honorálták kedvenceik produkcióját.

Buzitai gólözön

Buzita. A kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának buzitai éllovasa vasárnap tizenegyszer talált a sereghajtó Vojčice kapujába. A feljutásra pályázó együttes drukkerei nagy tapssal honorálták kedvenceik produkcióját. „Annak ellenére, hogy egy gyengébb képességű ellenfelet fogadtunk, a mieink az elejétől a végéig hajtottak. A félidőben még csak négy null volt az állás. Fordulás után tovább folytatódott a gólfesztivál. A fiúk becsületére legyen mondva, nem elégedtek meg a sima győzelemmel, mondjuk a fél tucattal. Biztos vezetésük tudatában sem kapcsoltak takaréklángra. A mintegy 17–18 ziccerből 11-et értékesítettünk. Önbizalonövelő győzelmet arattunk, gólarányt javítottunk. Ki tudja, vajon nem szolgál-e javunkra a jobb gólkülönbség a végelszámolásnál” – fogalmazott Mohnyánszky József, a győztesek tisztségviselője. (ái)

Rendezői sikersztori

Nagyölved. A nyugat-szlovákiai III. ligában közreműködő nagyölvediek tíz tavasszal lejátszott bajnoki mérkőzésükön mindössze négy pontot szereztek, így az ősszel kivívott 3. helyről a 13. helyre zuhantak. A párkányi kudarc után lemondott Štefan Kosnovskýt a régi-új szakvezető, Urbán Ferenc váltotta fel a kispadon. A vasárnapi J. Bohunice elleni mérkőzésen (0:1) már a 3. percben megszerezhették volna a vezetést a hazaiak, de az élvonalat is megjárt Kasana rosszul helyezett büntetőjét Psota hárította. A félidő derekán Mikláš remekül eltalált lövése aztán utat talált a hazaiak kapujába. A hosszabbításban Šátek ugyan a hálóba lőtt, de Formel játékvezető a gólt a vendégek hálóőrével szemben elkövetett szabálytalanság miatt érvénytelenítette. Nem sok hiányzott a botrányhoz, ám ezen a délutánon a hazaiak rendezői szerencsére jobb formában voltak, mint a játékosok. Sikerült megóvniuk a bírók és az ellenőr testi épségét, ami ez esetben egyenértékű a győzelemmel. (áb)

Feleden fiatalítottak

Feled. A kudarcízű őszi szezon után nagyot javult a közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjában futballozó felediek teljesítménye tavasszal. „A téli holtidényben átalakult a kollektívánk, melyet Szántó István nagy hozzáértéssel irányít. Menet közben elköszöntünk azoktól, akiket csak az anyagiak motiváltak. Közben jó érzékkel fiatalítottunk. A kezdőcsapatban jelenleg hat húsz év alatti tehetség jut szóhoz. Hárman 21–22 esztendősek. Csupán kapusunk, Benko és csapatkapitányunk, Várady tartozik a tapasztalt harcosok közé. Egyre jobban, eredményesebben játszunk, zsinórban három meccset megnyertünk. A pániknak semmi jelét sem tapasztalom nálunk” – értesültünk a javulás összetevőiről Feledy Zoltán vezetőségi tagtól. (ái)

Kiesőjelöltből élcsapat

Somorja. Nem akármilyen tavaszt produkál eddig a III. ligás somorjai csapat. Főképp hazai pályán, a pomléi gyep0szőnyegen hengerelnek Pinte Attila tanítványai. Bár legutóbbi bajnokijukon a sziporkázás elmaradt, a győzelmet, vendéglátóként zsinórban a 11. alkalommal Szerda Szabolcs két okos góljával (2:0) elkönyvelték. Az egykori 32-szeres szlovák válogatott játékosedző védenceinek otthoni mérlege: 14 meccsből 11 győzelem és három döntetlen (gólarány 27:9), s ezzel Somorja, azok után, hogy ősszel még a kiesés réme riogatta az együttest, bravúros tavaszi menetelésének köszönhetően (7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség) mára élcsapattá lépett elő. A szurkolók abban reménykednek, hogy a negyedik helyezett csallóköziek akár a feljutást is megcélozhatják. (détok)

Rutintalan nagykaposiak

Nagykapos. Az elmúlt hét végén sem termett babér a nagykaposiaknak, akik a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában 3:1-es vereséggel tértek haza Štítnikből. A zömmel tehetséges fiatalok alkotta együttes jelenleg a tabella 13. helyén tanyázik, ám pontok tekintetében jól áll, hiszen eddig harmincegyet gyűjtött be. „Játékoskeretünk erejére, futballistáink képességeire való tekintettel nem lehetünk elégedettek produkciónkkal, helyezésünkkel. Sajnos, a rutin hiánya kiélezett helyzetben érezteti hatását. Olykor feleslegesen hullajtunk el pontokat. Jelenleg ugyan nem fenyeget bennünket a kiesés, ám nagyon odafigyelünk a felsőbb osztályok történéseire. Nehogy egy-egy térségünkbeli csapat búcsúja elindítsa a lavinát. Szeretnénk mielőbb rendezni sorainkat, hogy nyártól már egészen más célokért küzdhessünk” – nyilatkozta lapunknak a csapat szereplését értékelve Babiák János, a nagykaposiak edzői képesítéssel rendelkező menedzsere. (ái)

Komáromi fociviszonyok

Komárom. A nyugat-szlovákiai IV. liga 25. fordulójának egyetlen szombati párharcán nagy meglepetésre a gyengécske nagysallóiak három pontot zsákmányoltak a komáromiak otthonában. „Egyik futballistánk eltiltás miatt szorult kényszerpihenőre. Hárman pedig nem jöttek el a meccsre. Csupán sms-t küldtek, lemondták részvételüket. Neveket nem mondok, hiszen még megsértődnek, és bottal üthetem a nyomukat. Az idény hajrájában még több nehéz meccs áll előttünk…” – nyilatkozta Peter Buranský, a vesztesek trénere, aki ezúttal is ifikkel helyettesítette a hiányzókat. Amikor a csapat összeállításáról kérdeztem, a tizenegyedik kezdőjátékos nevét nem tudta kapásból megmondani. Csak később derült ki, hogy Viderman volt az, aki fejtörést okozott edzőjének. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?