GYÚJTÓPONTBAN

A borsi szív diadala
Borsi. Öt eltiltott alapembere nélkül szerepelt, és mégis győzött a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában ténykedő borsi együttes. A Michaľany elleni szomszédos települések összecsapásán már 0:2-es vesztésre álltak a borsiak, végül 3:2 arányú győzelemnek örülhettek.

A borsi szív diadala

Borsi. Öt eltiltott alapembere nélkül szerepelt, és mégis győzött a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában ténykedő borsi együttes. A Michaľany elleni szomszédos települések összecsapásán már 0:2-es vesztésre álltak a borsiak, végül 3:2 arányú győzelemnek örülhettek. „Csodával határos módon tartottuk otthon a három pontot – nyilatkozta boldogan a keletiek menedzsere, Nagy Mihály – Peter Salka személyében 16 éves játékost is hadba fogtunk, de eddigi tartalékaink is komoly részt vállaltak a győzelemből. Még hátrányban voltunk, mikor a bíró a második sárga lapja után kiállított egy vendégjátékot. Az 50. percben egy kezezést követően büntetőből kiegyenlítettünk. A 74. percben ideiglenes csapatkapitányunk, Mihók a vinklibe varázsolta a labdát. Paprikás hangulatú mérkőzésen a borsi szív diadalmaskodott” – értékelte a derbimérkőzést Nagy Mihály. (kb)

Piroslott a lefújás után

Fülek. Értékes győzelemmel gazdagodott a Bari Jenő által dirigált füleki kollektíva a közép-szlovákiai III. liga 20. fordulójában. „Gyengén játszottunk, de a három pontnak nagyon örülünk” – összegzett Bari Jenő. A Krásno nad Kysucou elleni mérkőzés lefújását követően tettlegességre is sor került. „Durván, agresszívan játszott az ellenfél. Olykor magyarellenes kirohanásokkal is provokált minket az ellenfél. A pályáról levonuló Telek Kornél és az egyik vendégjátékos összeszólalkozott, mire összeugrott a két csapat. Egy-két pofon is elcsattant, ha nehezen is, azért szétválasztottuk a kakaskodó feleket” – részletezte a sportszerűtlen jeleneteket Bari Jenő. Elmondása szerint a hazai Molnár Marekot, Telek Kornélt és egy vendégjátékost a lefújás után piros lappal büntetett a játékvezető és a mérkőzésellenőr. (kb)

Vérével fizetett a játékvezető

Galánta/Hidaskürt. Három nyeretlen bajnoki után örülhettek győzelemnek a galántaiak (Kinier edző sikeresen bemutatkozott), de a galántai fakó hodi futballpályán lejátszott mérkőzésén történt incidens alaposan beárnyékolja a III. ligás klub örömteli hétvégéjét. „Egyéni kihágás történt. A 23 éves Ondrej Laššu a 65. percben szövegelésért második sárga lapját is megkapta, mire meglökte a játékvezetőt. Csapattársai azonban visszafogták a tettest. A bíró véget is vetett a mérkőzésnek. „Durvább inzultációt is láttam már – árulta el a galántai klubelnök, Miroslav Kolarovič, aki a játékvezető sorozatos hibáira is neheztel: – Jogos hidaskürti kiállítás és büntető is elmaradt a javunkra.” A vendégek azonban másként vélekednek. „Először meglökte, majd le is fejelte a játékos a bírót. Még az orra vére is eleredt – állítja Bereczky Zoltán, a hidaskürtiek klubelnöke.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?