GYÚJTÓPONTBAN

Majoros György új kihívásai
Egyházkarcsa. A dunaszerdahelyi területi bajnokság mezőnyében játszó egyházkarcsaiaknál a télen edzőcserére került sor. A kollektíva irányítását a DAC egykori kiválósága Majoros György vette át.

Majoros György új kihívásai

Egyházkarcsa. A dunaszerdahelyi területi bajnokság mezőnyében játszó egyházkarcsaiaknál a télen edzőcserére került sor. A kollektíva irányítását a DAC egykori kiválósága Majoros György vette át. Ez utóbbi az őszi idény második felében szerződött Bakára, hat meccsen tizenhárom pontot szerzett az egykor szebb napokat látott együttessel, melynek révén a tizedik helyről a tabella második lépcsőfokára került. Helyénvaló a kérdés: a sikerek időszakában miért vállalta el a kiesőjelöltek zónájában lehorgonyzott egyházkarcsaiak vezetését? „Január elején megkeresett a település polgármestere, Gódány László, aki körvonalazta elképzeléseit. Első körben a bentmaradás kiharcolása, a folytatásban pedig a hazai tehetségekből való csapatépítés a cél. Vonzónak találtam a kihívást, igent mondtam a felkérésre” – adta közre az helycsere hátterét a tréner, aki új állomáshelyén vasárnap örülhetett először győzelemnek, miután védencei 1:0-ra verték a bacsfai fakót. (ái)

Sérülési hullám a gútaiaknál

Gúta/Komárom. Nagy meglepetésre, a létszámgondokkal küszködő komáromi KFC-nek sikerült begyűjteni a három pontot a gútaiak otthonában, a nyugat-szlovákiai IV. liga 18. fordulójában (0:2). „Tavasszal először futottunk ki optimális összetételben a pályára” – nyilatkozta Peter Buranský, a Duna-partiak trénere. „Végre mindenki rendelkezésemre állt, még kapusunk, Milan Herko is, aki bravúrok sorozatát mutatta be az összecsapáson” – fűzte hozzá a szakember. „Vereségünket döntően befolyásolta a csapaton belüli sérüléshullám” – tájékoztatta lapunkat Máté Tibor, gútai klubelnök. „A mérkőzésre három alapember nélkül készültünk, ráadásul már a találkozó 20. percében további két játékosunk hagyta el sérülten a játékteret” – sajnálkozott a tisztségviselő. (kb)

Egyszer fent, egyszer lent

Taksony/Vízkelet. A közel négyszáz szurkoló egy fergeteges mérkőzésnek lehetett szemtanúja a galántai területi bajnokság 17. fordulójának taksonyi párharcán. Az összecsapás elején még a vízkeletiek vezettek: 0:1-re, majd a hazaiak álltak győzelemre az első félidő végén: 2:1. A második játékrészben megfogyatkoztak a vendégek, de még emberhátrányban is átvették a vezetést. A 93. percben aztán jött az ominózus pillanat. A vízkeletiek, Kiss Tibor klubtitkár vezetésével, már az oldalvonalon kívül látták a labdát, ami végül a vízkeletiek hálójában kötött ki: 3:3. Az előzetes taksonyi fogadkozásokkal ellentétben nem sikerült Gasparovics Lászlót kiiktatni a játékból – a klasszis két találatán kívül még egy kapufát is jegyzett. (kb)

Bajnokjelölt bosszantó bakija

Nagybalog. Lassan futóversennyé alakul a közép-szlovákiai V. liga D csoportjának pontvadászata, melyben a losonctamásiak és a nagybalogiak vágtáznak fej-fej mellett a bajnoki cím felé vezető úton. A két együttes egyforma pontszámmal tanyázik a tabella elején, de mivel a losonctamásiaknak jobb a gólarányuk, ráadásul egy mecssel kevesebbet is játszottak, ezért jelenleg ők a listavezetők. „Mindenképp meg szeretnénk nyerni a bajnokságot. „Sajnos, szarvashibát vétettünk az első tavaszi fordulóban, mikor megfeledkeztünk egyik játékosunk négy sárga lapjáról, és hadba fogtuk őt. A baki következménye, hogy a bajnokság végén három pontot levonnak tő-lünk. Nehogy éppen ez legyen a vesztünk a végelszámo-lásnál” – vallott a történtekről Erdődi József a nagybalogiak menedzsere. (kb)

Veszélyben a partjelző veséje

Alistál. A dunaszerdahelyi területi bajnokság 18. fordulójának alistáli párharca szombat délután a rendes játékidő letelte előtt ért véget. Méghozzá 1:1-es állásnál a 73. percben, miután az egyik hazai néző megütötte Mészáros József játékvezető kettes számú asszisztensét, Szabó Pétert. „A hazaiak szabadrúgást végeztek el a 16-os előterében. A beívelt labdát az egyik hazai futballista kapura fejelte, az egyházgelleiek kapusa még a gólvonal előtt állva öklözte a mezőnybe a játékszert. Helyezkedésemből is ítélve a bíró továbbot intett, a hazai drukkerek közül többen azt kiáltották: bent volt.” Ekkor, erős ütést éreztem a vesém tájékán, melyet az egyik alistáli drukkertől, aki átlépett a pályát a nézőtértől elválasztó korláton, kaptam.” – nyilatkozta az ominózus esetről a sértett. Tőle azt is megtudtuk, a játékvezetői trió öltözőbe vonulásánál, illetve a helyszínről való távozásánál a rendezők már a helyzet urai voltak. (ái)

Már féltávnál feladták

Kassa/Losonc. A téli holtidényben több helyszínen tapasztaltuk, hogy a területi bajnokságokban szereplő csapatok féltávnál feladták a küzdelmet „Nálunk a Rozhanovce vezetői jelezték, hogy pénzszűkében, játékosok híján kilépnek a pontvadászatból. Őszi eredményeiket töröltük, a tabella átalakult, soros ellenfelük pedig szünnapot tart” – adta közre a bonyodalmakkal párosult kiválás okát Jozef Petro, a Kassa környéke Területi Futballszövetség elnöke. „Jobban tennék a csapatok, ha még a bajnoki évfolyam nyitánya előtt mérlegelnék, tudják-e vállalni a versenyeztetés anyagi és személyi kívánalmait. A Vidiná és a Breznička kiválásával tizenkét tagúra fogyott a mezőny, ennek következtében hetente két csapatunk tart kényszerpihenőt” – fogalmazott Ján Koprda, a Losonci Területi Futballszövetség tisztségviselője. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?