Győzött a DAC, minimális előnnyel utazik a visszavágóra

ramadan

A szezon első tétmérkőzésén a DAC 2:1-re legyőzte a Dila Gori csapatát a labdarúgó Európa-konferencialiga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.

Adrián Guľa vezetőedzőnek szinte már a teljes keret rendelkezésére állt, egyedül a nyáron igazolt Aleš Čermák nem volt hadra fogható. Brunetti és Pinto rögtön a kezdőcsapatban találta magát kisebb sérülése után, Zseljko Gavrics pedig már leülhetett a cserepadra. A DAC trénere egyébként nem húzott váratlant, a tavalyi szezon jól összeszokott védelmét és középpályáját küldte pályára, elöl pedig a remek felkészülést záró Trusa és Ramadan támogatta a szélekről Krstovicot.

Kalmár még az első percben egy középre tartó szabadrúgással tesztelte a vendégek kapusának éberségét, ezután viszont a vendégek átvették az irányítást, ügyesen járatták a labdát a középpályán, és a 11. percben Parulava szép távoli lövésénél már a gólhoz is közel jártak.

A DAC a 18. percben volt igazán veszélyes, amikor Pinto fejesét kis híján elérte az ötösbe berobannó Trusa. A következő tíz perc is a vendégeké volt, de a 28. percben ismét a dunaszerdahelyiek előtt adódott lehetőség – Andzouana azonban nem találta el jól a labdát, lövés a kapu mellé gurult.

A 32. percben már gólt eredményezett a hazai aktivitás: Krstovic lövését még kiütötte Kucserenko kapus, de Kalmár jobb oldali beadását Trusa az ötös vonaláról a hálóba fejelte – 1:0.

Négy perccel később jött is a következő hazai találat, Ramadan szerzett labdát a saját térfelén, Krstovic elegáns sarkazása után Káčer lódult meg, aki bevárta a balján érkező Ramadant, a szíriai támadó pedig gyönyörű mozdulattal a léc alá tekert – 2:0.

Szünet előtt még szépíteni tudtak a vendégek, a 42. percben Mykola Kovtaljuk éles szögből leadott lövésébe ugyan beleért Petráš, de a labda befelé vett irányt és áthaladt a gólvonalon – 2:1.

Az utolsó szó mégis a DAC-é lehetett volna a félidő előtt, de Kalmár szabadrúgása húsz méterről a felső lécen végezte.

A második félidő nagy iramban kezdődött, ami az 55. perc környékére alábbhagyott. Ekkor a georgiaiak két nagy pontatlan lövéssel jelentkeztek, és próbálták ismét irányítani a mérkőzést.

Több ápolás és csere miatt sokáig nem volt folyamatos a játék, talán ezért is csak a 70. perc után talált ismét magára a DAC. Úgy tűnt, a Dila Gorinak fogyóban az ereje, a vendégegyüttes egyre kevésbé érződött veszélyesnek és egyre inkább vállalhatónak tartotta a 2:1-es vereséget is.

Az álmos játékpercek után a hajrában Gavrics került szinte a semmiből ziccerbe, de mentettek előle a vendégvédők, majd a túloldalon Petrášnak kellett nyújtóznia Gale lövésénél.

Összességében azonban egyik csapat sem vállalt extra rizikót azért, hogy változzon az eredmény, így maradt a 2:1, a DAC győzelemmel kezdte az idényt.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Goriban.

Galéria
Jegyzőkönyv

DAC–Dila Gori 2:1 (2:1)

Gólszerzők: Trusa (33.), Ramadan (36.), ill. Kovtaljuk (42.)

Játékvezető: Jarred Gillett, 6269 néző

Sárga lap: Káčer, Riszvanisz, Krstovic ill. Kovtaljuk, Santos, Szardalisvili

DAC: Petráš–Pinto, Riszvanisz, Brunetti, Andzouana–Dimun, Káčer (72. Gavrics)–Trusa (85. Veselovský), Kalmár (72. Vitális), Ramadan–Krstovic

DILA GORI: Kucserenko–Kiteisvili, Dzocenidze, Etou (87. Tevzadze), Wanderson–Victor, Santos, Parulava (64. Szardalisvili)–Gomis (72. Mzwakali), Kovtaljuk (64. Kuhianadze), Gale.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?