Győzelemmel hangolna a DAC az év meccsére

<p>Zsinórban negyedik hazai bajnokiján a DAC futballcsapata ma (18.00) a nyolcadik helyezett senicai együttest fogadja, a dunaszerdahelyiek célja a három pont begyűjtése.</p>

A sárga-kékek tavasszal csak a sereghajtó szakolcaiakat győzték le (1:0), a másik két találkozó döntetlennel végződött (Myjava 1:1, Ružomberok 1:1). Sarr kétszer, Horváth Béla egyszer talált a hálóba.Ľupták izom-, Szarka bokasérüléssel bajlódik. Az előbbi várhatóan helyet kap a kezdőcsapatban, a gólerős csatár viszont csak szerdán kezdte el az egyéni edzéseket, ezért a mai meccsre még nem lesz nevezve. Michalík eltiltása lejárt, így számíthat rá Tomislav Maric edző. „Egyértelműen sikeresen akarjuk zárni a hazai sorozatot, mert győzelemmel szeretnénk hangolni a számunkra az év meccsének számító keddi, zsolnai Szlovák Kupa-negyeddöntőre – mondta lapunknak Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója. – Elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítanunk, a korábbi meccseken ziccerek sorát puskáztuk el. Nagyon hiányzik Szarka Ákos, de a szívós senicai csapat ellen még nélküle kell boldogulnunk.” Az erdőhátiak még nyeretlenek tavasszal, s a 270 perc alatt mindössze egy gólt lőttek (Podbrezová 0:1, Zl. Moravce 1:1, Myjava 0:0). Érdekes, hogy a senicaiak csupán egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet idegenben (13), mint otthon. „Rendkívül nehéz mérkőzés vár ránk, ráadásul a vendéglátókat fantasztikus szurkolók segítik. Meglepetésre készülünk, remélem, nem jövünk haza üres kézzel” – olvasható Dušan Vrťo vezetőedző nyilatkozata az FK Senica weboldalán. Az idei bajnokságban eddig mindkétszer a DAC nyert, a júliusi hazai nyitányon Szarka és Pačinda találatával 2:0-ra, októberben pedig Senicán 3:2-re (góllövők: Brašeň 2, Štepanovský, ill. Hromada, Kalabiška), pedig az utóbbi meccsen Szarka kiállítása miatt húsz percig emberhátrányban játszottak a dunaszerdahelyiek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?