Győzelem Tunézia ellen

Herning. A Tunézia elleni 39:20-as győzelemmel mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatott a dániai világbajnokság herningi csoportjában szombaton.

Herning. A Tunézia elleni 39:20-as győzelemmel mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatott a dániai világbajnokság herningi csoportjában szombaton. Németh András szövetségi kapitány együttese fokozatosan húzott el, és már az első félidő végén 16:5-re vezetett.

A tunéziai válogatott játéka egysíkú volt: szinte mindig a beállóst, Kukit vagy az átlövő Csebbah-t keresték a labdával, és próbáltak hosszan, időt nyerve támadni, a magyarok ezzel szemben gyorsan, ötletesen törtek kapura.

A folytatásban már nem összpontosított maximálisan a magyar csapat, felpuhult a védelme, ráadásul Bíró Blanka kapus kisebb bokasérülést szenvedett.

„Az első félidő védekezése nagyon jó volt, majd amikor egyre inkább a támadásra figyeltünk, hátul már nem összpontosítottunk eléggé” – értékelt Németh András a mérkőzés után.

A magyarok tegnapi, Szerbia elleni mérkőzése lapzárta után ért véget. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?