Gombosék már nem juthatnak a nagydöntőbe

Klein

Második mérkőzését is elveszítette a szlovák tenisz Davis-kupa-csapat a sorozat csuhaji csoportjában, így eldőlt, hogy Gombos Norberték nem lehetnek ott a málagai nagydöntőben novemberben.

Szlovákia a Németország elleni 3:0-ás vereség után ugyanilyen arányban kikapott az USA-tól is pénteken délelőtt. Mivel a négyes csoportból két csapat jut tovább, Tóth Tibor szövetségi kapitány védencei függetlenül a vasárnapi, Chile elleni meccs eredményétől már nem végezhetnek ezek valamelyikén.

Az amerikaiak ellen ismét Lukáš Klein és Jozek Kovalík kapott bizalmat a két egyesben. Míg a németek ellen mindketten szoros meccseket játszottak, addig a tengerentúliak simán győzték le őket.

„Gyenge teljesítményt nyújtottam. Nem ment az adogatás, Mackenzie McDonaldnak pedig jó a fogadása. A két tényező együttesen azt eredményezte, hogy szinte minden labdamenetben gondjaim voltak. Sok hibát követtem el, jogosan kaptam ki – ismerte el Klein, aki előzetesen arra számított, Reilly Opelkát nevezi ellene az amerikai kapitány.

Hasonlóan egyértelmű lefolyása volt Kovalík meccsének is Brandon Nakashima ellen. „Azt tudtam, hogy ellenfelem jó alapvonali teniszező, de most kiválóan is adogatott. Alig jutottam lehetőségekhez. A második szettben már belejöttem a játékba, de így is ő volt a jobb – jegyezte meg Kovalík.

Az így már tét nélküli párosban lehetőséget kapott a nádszegi származású Gombos Norbert is, de Kleinnel az oldalán rövidítésben kikaptak az Austin Krajicek, Rajeev Ram dutótól. 

„Sajnos ma csődöt mondtunk az egyesekben. Luky nem volt jó passzban, Jojo ellenfele pedig remek napot fogott ki. A párosnak viszont örültem, Norbi ritkán játssza, mégis kiválóan teljesített, ami felhozta Kleint is. A második szett tie-breakjében 4:2-nél hajszálon múlt, hogy nem volt bent a labdájuk, ott eldőlhetett volna a meccs – értékelt Tóth. – Javulnunk kell, hogy zárásként Chilét le tudjuk győzni.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?