Gólparádé a Duslo-stadionban

Vágsellye. Akik kilátogattak a Duslo-stadionba, nem bánták meg, látványos támadófutballt, és nyolc gólt láthattak. Rendkívül rosszul kezdődött a találkozó a hazaiak számára, a 3. percben Lalák hibája után Vaculčiak vezetést szerzett a sereghajtó Kremničkának. Sőt, a félidő közepén az eltiltott Karásek (korábban B.

Vágsellye. Akik kilátogattak a Duslo-stadionba, nem bánták meg, látványos támadófutballt, és nyolc gólt láthattak. Rendkívül rosszul kezdődött a találkozó a hazaiak számára, a 3. percben Lalák hibája után Vaculčiak vezetést szerzett a sereghajtó Kremničkának. Sőt, a félidő közepén az eltiltott Karásek (korábban B. Bystrica) és Štefan Rusnák (Slavia, Slovan, B. Bystrica) nélkül pályára lépő vendégek növelték előnyüket, a menteni igyekvő Hromkovič saját kapujába perdítette az ívelt beadást. Ekkor úgy tűnt, hogy alapos zakót kapnak a vágsellyeiek. Ján Rosinský edzőnek nem maradt más választása, mint kockáztatni: az öngólos védő helyett Marián Masný (csak névrokona az egykori válogatott csatárnak) személyében csatárt küldött pályára. Ezután megélénkült a hazaiak játéka, s négy perc alatt két pazar fejessel egyenlítettek, előbb Lancz, majd Vencel talált az egykori besztercebányai portás, Norbert Juračka hálójába.

Fordulást követően is folytatódtak a Duslo-rohamok, s Lőrinc pontos passza után Masný 11 méterről a sarokba lőtt. Azonban nem örülhettek sokáig a mátyusföldiek, ugyanis Valenský kapus bakiját kihasználva a szemfüles Vaculčiak egyenlített. Ez sem zavarta meg a vendéglátókat, s a 72. percben egy pontatlan kremničkai felszabadítás után Masný, pazar cselekkel átjátszotta a védőket, s a kapust is kicselezve a hálóba gurított. A hajrában még egyszer villant Masný: Lőrinc beadása után beállította az 5:3-as végeredményt. A 25 éves cserecsatár parádés játékkal bizonyított, érdekes, hogy Masný mindhárom találata a bal alsó sarokban kötött ki.

„Dicséret illeti védenceimet, hogy 0:2 után sem adták fel. Ami a csapat őszi teljesítményét illeti, elégedett vagyok, bár egy kis szerencsével 3-4 ponttal többet is szerezhettünk volna” – mondta Ján Rosinský, a hetedik helyen telelő vágsellyeiek mestere. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?