Budapest. Már három pont a Fradi előnye, történt ugyanis, hogy a zöld-fehérek a tegnap déli tévés mérkőzésen leiskolázták a Győrt; az MTK Debrecenben, a Balaton FC pedig Zalaegerszegen remizett.
Gera mesterhármasa
A mérkőzés elején a két csapat nem is rontott egymásra, úgyszólván kóstolgatták egymást. A 37. percben már semmi nem segíthetett a Győrön, hiszen Rósa remekül adott be jobbról, és érkezett Gera, aki a bal alsó sarokba fejelt, majd ismét ő bólinthatott ezúttal egy bal oldali Sasu-beadás után. A Ferencváros így megnyugtató előnnyel vonulhatott pihenőre. A második félidőben újabb gólt lőtt a Ferencváros, s ezúttal is Gera volt eredményes. Kellemes meglepetés volt a győrieknél Priskin Tamás játéka, aki az első félidőben nem tudott sokat hozzátenni a játékhoz, a másodikban azonban nagyon aktív volt, többször vállalkozott lövésre, ám nem tudott gólt szerezni. Tudott viszont Somorjai, aki egy remek Lipcsei-átadás után közelről a jobb alsó sarokba lőtt, ezzel végképp fölényessé tette a ferencvárosi győzelmet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.