Gáspár: irány Japán

Szinte biztosra vehető, hogy a 26 esztendős Gáspár József a japán második vonalbeli Szendai csapatában folytatja pályafutását. Már csak az akadályozhatná meg az átigazolást, ha az Inter védője fennakadna az orvosi vizsgálaton.

Hogyan került kapcsolatba a Szendai képviselőivel?

Novemberben menedzserem, Jozef Tokoš közölte, hogy az ázsiai klub szlovén edzője magas, jól fejelő hátvédet keres. Kazettákat küldött rólam a trénernek, aki ezután úgy döntött, hogy szerződtetnek. Nem is hívtak próbajátékra, csupán az ázsiai orvosi ellenőrzés van hátra.

Mikor utazik Japánba?

Sokáig úgy volt, hogy már a hónap elején útra kelek, ám nem kaptam meg a vízumot. ĺgy várhatóan a jövő héten repülök, s ha mindent rendben találnak a vizsgálatokon, akkor már ott is maradok, mert január 25-én kezdődik a felkészülés.

Egyedül megy Ázsiába?

Természetesen menedzserem elkísér, s ha megkötjük az egyéves szerződést, a barátnőm is utánam jön.

Mit tud a Szendai csapatáról?

Az igazat megvallva, nem túl sokat. Parádés stadionnal és jó anyagai hátérrel rendelkező klubról van szó, amely tavaly közel állt az élvonalba jutáshoz. Idén egyértelműen a bajnoki címért indulnak csatába. Több légiós szerepel az együttesben, például három brazil futballista cifrázza a játékot.

Az Inter vezetői nem marasztalták?

Négy esztendőt húztam le a sárga-feketéknél, úgy éreztem, váltanom kell. Nem mindennap kap ilyen kecsegtető ajánlatot az ember, óriási hiba lenne kihagyni ezt a lehetőséget. Nyáron lejár a szerződésem, júliusban ingyen távozhattam volna, tehát ez a pozsonyi vezérkar utolsó esélye, hogy jó pénzért eladjanak. Nem is gördítettek akadályt a távozásom elé.

A szlovák labdarúgók közül korábban Luhový és Moravčík játszott Japánban, de egyikük sem tartozott a kulcsemberek közé. Előbbi egy év, utóbbi pár hónap után hazatért.

Sok neves játékos futballozik a szigetországban, ezért óriási kihívásnak tartom, hogy ilyen nívós mezőnyben szóhoz juthatok. Egyértelműen igazolni akarom, hogy megállom a helyem az ottani pontvadászatban. Remélem, gyorsan sikerül majd megszoknom Ázsiát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?