„Galád nagyon sokat segített”

Križan Richárd

A palásti származású Križan Richárd szinte berobbant a labdarúgó Fortuna Ligába, azonnal a hetedik helyen zárt nyitrai csapat kulcsembere lett, és beválasztották a bajnokság legjobb fiatal reménységeinek a csapatába. A 20 éves hátvéd pályafutásáról, első élvonalbeli idényéről és terveiről is vallott lapunknak.

Hogyan kerül egy palásti srác a nyitrai csapatba? Mikor fedezték fel?

A középiskolában kezdődött minden. Beszterce helyett Nyitrát választottam, ahol sportgimnáziumba jártam. Kisebb csapatban kezdtem, a ČFK Nyitránál, mert az FC-nél nem figyeltek föl rám először. Két év után sikerült egy szezonban nyolc gólt is szereznem a ČFK színeiben, és a szobatársamon keresztül jött össze a próbajáték – sikeresen.

Könnyen be tudott illeszkedni az élvonalbeli gárdába?

Először nagyon nehéz volt, hiszen nem voltam hozzászokva a mindennapi edzésekhez, minden gyorsabb volt. Gyorsan be kellett azonban illeszkednem, hisz az volt az utolsó évem az ificsapatban. Ezzel a lépéssel is sikeresen megküzdöttem, egyből szlovák bajnokok lettünk, és indulhattunk az ifjúsági Bajnokok Ligájában is.

Összehasonlítva a II. ligát a Fortuna Ligával, nagy a különbség?

Nagyon örültem, amikor először pályára léptem a második ligában, de nem lehet ezt összehasonlítani azzal, amikor először szerepeltem a Fortuna Ligában. Hihetetlen érzés volt, libabőrös voltam. Nagy a különbség, megint minden gyorsabb volt, vigyáznom kellett minden egyes passzra, mert kis hibából is baj lehetett. Keményebb csatárok vártak rám, és persze a nézők is nagyobb terhet jelentettek, nem voltunk hozzászokva a sok nézőhöz a második ligában.

Hogy jön ki Ivan Galád vezetőedzővel? Milyen szakember, mit tart fontosnak? Volt esetleg valamilyen szokatlan húzása, edzési módszere, amely meglepte?

Igen, volt, de nem a múltba kell nézni. Minden ember elkövet élete során pár hibát is. Edzőként elég nagy sikert aratott. Galád mester volt az, aki nagyon segített abban, hogy most ott tartsak, ahol. Nagyon tud bánni a fiatal játékosokkal és hitt bennem, még ha néha ki is dobott az edzésről... Itt-ott címzett nekem pár csípős megjegyzést, és így tartott mindig a földön. Mentálisan nagyon jól felkészített a felnőttfocira, hálás vagyok neki. Galád nem nagyon szereti, amikor felelőtlen valaki, a játékban pedig nagy hangsúlyt fektet a védelemre, ami meg is hozta a gyümölcsét.

Önön kívül csak hárman játszottak több percet a Fortuna Liga 2017/2018-as idényében. Csapata 33 bajnokija közül 32-őn játszott, mindig kezdőként. Ön szerint minek köszönhető ez?

Keményen edzettem, nem szeretek veszteni, és azt csináltam, amit az edző mondott. Ennek a három dolognak köszönhető.

Mennyire elégedett a teljesítményével? Melyik meccseken játszott a legjobban? És hol volt az eddigi legjobb hangulat?

Szerény szemmel elég sikeres szezon ez, ahogy nekem, úgy a csapatnak is. Nem lehet eldönteni, melyik meccsen voltam a legjobb, mindig úgy akarok teljesíteni, hogy segítsek a csapatnak. Dunaszerdahelyen hihetetlen hangulat van, nagyon tetszett, de amúgy az első körben a Zsolna ellen is fantasztikus hangulat volt.

Érdekes

Križan Richárd

Született: 1997. szeptember 23-án, Paláston

Magasság, súly: 190 cm, 85 kg

Posztja: középső védő

Eddigi klubjai: Plášťovce, Levice, ČFK Nitra, FC Nitra (2015-től)

Meccsei a Fortuna Ligában: 32

A csapattársak még nem húzták, hogy ideje lenne gólt szereznie?

Igen, piszkálnak, de elsősorban a védelem a fontos, ha nem kapunk gólt, akkor nagyobb az esély, hogy egyszer azért betalálunk. De igen, nagyon szeretnék gólt szerezni, volt is rá több esélyem is, csak nincs valahogy szerencsém...

Melyik csatár ellen volt a legnehezebb dolga?

Az összes támadóra vigyázni kell. Nem szeretem, amikor a csatár magasabb nálam vagy ha nagyon agresszív, provokál.

Nagyon lehangoló volt az aranyosmaróti ideiglenes hazai pálya? Vagy azért ott is buzdítják a csapatot?

Lehangoló, de ki kell bírnunk. Nyártól mar megint otthon szerepelhetünk az új stadionban.

Mik a céljai a közeljövőben?

Ha előrelépés lenne számomra, akkor biztos nagyon szeretnék nagyobb klubban vagy külföldön játszani. Meglátjuk, mit hoz a jövő és a nyári átigazolási piac.

Két alkalommal már ott lehetett a keretben az U21-es válogatottban. Milyen tapasztalatokat szerzett a nemzeti csapatban?

Az U21-es válogatott kiváló lehetőség volt. Nagyon örültem a nevezésnek is , mert először voltam a válogatottal. Csak az bánt, hogy nem léphettem pályára, de remélem, ez is eljön idővel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?