Futótűzként söpört végig a tűzpiros Ferrari

Már régen fordult elő, hogy egy istálló, illetve egy pilóta olyan nyomasztó fölényre tegyen szert, mint a vasárnap befejeződött 2001-es szezonban. A Ferrari-csapat kis híján ugyanannyi pontot gyűjtött, mint az utána következő két riválisa, a McLaren-Mercedes és a BMW-Williams együttesen. A maranellói gárda több mint 20 évig tartott böjtjének korszaka lezárult: a 2000-es diadalt követően most teljesen felszabadultan, sikert sikerre halmozva története legnagyszerűbb korszakát írta. Ennek ékes példája volt az idényzáró Japán Nagydíj, ahol Michael Schumacher négyszeres világbajnokhoz méltóan csodálatosan és meggyőző fölénnyel versenyzett, úgy, ahogyan az az egész idényre jellemző volt.

A német pilóta idei 9 futamelsőségének köszönhetően 2001-ben három, szinte megdönthetetlen rekordot állított fel: az ő nevéhez fűződik a Forma–1 eddigi történetének legtöbb nagydíjelsősége (53), az egy szezonban elért legtöbb pont (123), végezetül az összesítve mért legtöbb pont (801). Már csak egyetlen lényeges mutatóban előzik meg, mégpedig a világbajnoki címek számában: a száguldó cirkusz hőskorában az argentin Juan Manuel Fangio még a német pilótánál is eggyel többet gyűjtött be. Azonban minden esély megvan rá, hogy a Ferrarival kötött, 2004 végéig szóló szerződése ideje alatt Schumacher ezt az álomrekordot is megdöntse vagy legalább beállítsa. A diadalmenet titka három tényezőben rejlik: a maranellói gárda F–2001-es modellje minden eddiginél megbízhatóbb volt, Schumacher mindössze éppen a Német Nagydíjon nem tudott célba érni, a régi-új világbajnok minden körülmények között, az időjárástól és a balesetektől függetlenül képes a maximumot nyújtani, végezetül a korlátlan uralmához némi szerencse is kellett.

A szerencsénél maradva emlékezzünk csak: legfontosabb riválisa, a McLaren két versenyzője, Mika Häkkinen és David Coulthard szinte sorozatban kudarcot vallott. Az MP4–16-os modell rendre pácban hagyta a kétszeres finn világbajnokot és skót csapattársát. Ennek leglátványosabb példája a barcelonai Spanyol Nagydíj volt, amikor is Häkkinen az utolsó métereken állt ki az első helyről, így a német bajnok ölébe hullott a győzelem. Pedig David Coulthard mindent megtett a sikerért; felbontotta eljegyzését, hogy csak a versenyekre összpontosítson, nem rettentette vissza repülőgép-balesete sem, ám mindhiába, Michael Schumacher már az augusztusi Magyar Nagydíjon megszerezte az újabb bajnoki címet.

A McLaren tehát rendkívül gyászos időszakot élt át, ellenben a BMW-Williams megtáltosodott, igaz, ahhoz túl későn, hogy komolyan veszélyeztesse a Ferrari egyeduralmát. Két pilótája, Ralf Schumacher és a tengerentúli CART-sorozat bajnokaként érkező Juan Pablo Montoya pályafutása első nagydíjgyőzelmeit gyűjtötte be, és az idény második felében már egyértelműen a második számú istállóvá nőtték ki magukat.

Mindig öröm leírni, hogy az idény súlyos balesetek nélkül ért véget. Talán a legkellemetlenebb ütközést a brazil Luciano Burti, a Prost versenyzője élte át, aki a Belga Nagydíjon fékezés nélkül vágódott neki a gumiköpenyekből emelt falnak. A képhez hozzátartozik, hogy a világbajnokság márciusi rajtja meglehetősen gyászosra sikeredett: az Ausztrál Nagydíjon a sedre Jacques Villeneuve-nek köszönhetően egy pályamunkás meghalt, így Melbourne-ben elmaradt a szokásos futam utáni pezsgőfürdőzés. Mint ahogy elmaradt a szeptemberi monzai viadal után is, ám ekkor a nagypolitika, pontosabban az USA elleni terrortámadások szóltak közbe.

A már említett Burti balesete megnyitotta az utat a Forma–1 első kelet-európai pilótája, a cseh Tomáš Enge előtt. A 25 éves libereci versenyzőt a Prost-istálló az Olasz Nagydíjon indította először. Az eddig a Forma–3000-ben jeleskedett sportember egyébként korántsem volt teljesen járatlan a száguldó cirkusz világában. Már 1999-ben felmerült az a lehetőség, hogy a Jordanhez igazol mint tesztpilóta, ám a barcelonai, mintegy 50 körös edzése után Eddie Jordan istállófőnök végül Ricardo Zonta mellett döntött. Az akkor szerzett tapasztalatokat most jól kamatoztatta Enge, a három futamából kettőt zökkenőmentesen befejezett, igaz, legutóbb Szuzukában az edzésen baleset érte és a versenyt is feladni kényszerült. Engén és Montoyán kívül Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Enrique Bernoldi és Alex Yoong is újoncként rajtolt a motorsport csúcsát jelentő Forma–1-ben; a beilleszkedés a nagydíjgyőzelmet elkönyvelő Montoya mellett a finn Räikkönennek sikerült a legjobban, aki jövőre Häkkinent helyettesítheti a McLarenben.

A számos újonc mellett természetesen néhány versenyző számára a búcsú perce is elérkezett. A volt világbajnok Häkkinen szavai szerint csupán egy idényt hagy ki, ám egyesek szerint a Silverstone-ban és Indianapolisban futamgyőzelmet elkönyvelő finn pilóta valószínűleg már nem tér vissza a körforgásba. Jean Alesi, a Jordan-Prost versenyzője pedig egyértelművé tette: 201 nagydíjat követően végleg búcsút int, a későbbiek során legutóbbi istállójának tanácsadójaként tevékenykedik tovább. Az új szezonban helyét az eddig a brit Forma–3-ban jeleskedő japán Szato Takuma tölti be, mellette a Sauberben a 20 éves Felipe Massa lesz a további újonc. Az istállók világában szintén lesz változás: a 16 szezont lehúzott és Michael Schumacherrel két világbajnoki címet begyűjtött Benetton márkanév eltűnik, mivel beolvad a visszatérő Renault-ba. Végezetül jövőre felbukkan a japán Toyota istálló is, de ezzel már elkalandoztunk a 2002-es idénybe.