Fucsovics továbbra sincs a DK-csapatban

Fucsovics Márton

Köves Gábor, a magyar Davis-kupa-csapat szövetségi kapitánya az újonc Szintai Dávidot is behívta a németek ellen a jövő hétvégi, frankfurti Davis-kupa-selejtezőre készülő magyar teniszválogatottba.
 

A szövetség (MTSZ) tájékoztatása szerint az egyéni világranglista-helyezéssel nem rendelkező, 21 éves játékos mellett a hónapok óta lábsérüléssel bajlódó Balázs Attila (255.), továbbá Piros Zsombor (365.), Nagy Péter (501.) és Borsos Gábor (551.) kapott helyet a csapatban. A 38. helyen álló Fucsovics Márton az MTSZ-szel fennálló vitája miatt nem vállalta a szereplést, míg Valkusz Máté (313.) mononukleózissal küszködik és ezért nincs a keretben.


Fucsovics Márton és Babos Tímea az elmúlt héten Facebook-bejegyzésben jelezte, nem térnek vissza a válogatottba. 
A bejegyzésben leírták, hogy Juhász Gábor sportigazgató mindkettőjüknek jelentős öszszegű ajánlatot tett a Magyar Teniszszövetség nevében a februári Fed-, illetve Davis-kupa-találkozókon való szereplésért, de ezt visszautasították. Nem térnek vissza a válogatottba, mert ez számukra nem a pénzről szól, hanem arról, hogy az általuk kifogásolt problémák megoldódjanak. Addig, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és jelenlegi szakmai koncepcióján, nem fognak szerepelni a magyar válogatottban. 


A németeknél Michael Kohlmann kapitány Alexander Zverev (4.), Philipp Kohlschreiber (32.), Jan-Lennard Struff (51.), Peter Gojowczyk (33.) és a párosban bevethető Tim Pütz (348.) játékára számíthat az ötezer férőhelyes Fraport Arenában.
A február 1-én és 2-án sorra kerülő DK-selejtező győztese részt vehet novemberben a 18 csapatos madridi DK-döntőben.
A két együttes 1936 óta ötször találkozott egymással, s a németek 3:2-re vezetnek. A legutóbbi párharcra 1978-ban került sor Budapesten, akkor a Taróczy Balázs és Szőke Péter által alkotott magyar csapat 3:2-re verte az NSZK-t.
A nemzetközi szövetség (ITF) által átalakított Davis-kupa selejtezőjét az eddig megszokott három helyett idén már két nap alatt kell lejátszani. A pénteki két egyes után szombaton egy páros, majd újabb két egyes mérkőzés következik. További változás, hogy három helyett két győztes szettre mennek majd a találkozók.⋌(MTI, mgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?