A meccseik 80%-ában abszolút outsiderként tekintettek az Év csapatára

A Szlovák Nemzeti Színház emeleti csarnokában kialakított „médiaszektorban” őszinte öröm (és némi meglepetés) tükröződött a 47 éves szakember arcán. Pedig a Billie Jean King-kupa finalistájaként, a világ második legjobb női válogatottjának vezetőjeként számíthatott az ilyen elismerésre. Vagy nem is?

Fél perce tudom, hogy alighanem tényleg mi győztünk. Titkon bíztunk benne, hogy összejöhet az Év csapat-díj, de tudtuk, hogy nagy a konkurencia, nem lepett volna meg, ha nem mi zárunk az első helyen. 

Tisztában voltunk vele, hogy a futball jóval népszerűbb sportág, ami szerepet játszhat egy ilyen szavazáson. Nagy siker számunkra, hogy így is első lettünk, mint ahogy az is az volt, amikor Málagában a döntőig jutottunk. 

Sokra tartjuk, hogy 2024-ben csapatban a mi eredményeinket értékelték a legjobbnak az újságírók. Az, hogy másodikok lettünk a világon, különleges dolog. A csapatunk számára már az is fantasztikus volt, hogy egyáltalán kijutottunk a döntős tornára, és a végén a világ legjobb gárdáit is meg tudtuk verni. Vagyis a lányok megérdemlik, hogy ilyen módon is elismerjék őket.

Két játékosa is a legjobbak közé került az egyéni rangsorban, Anna Karolína Schmiedlová lett a harmadik az ankéton, Rebecca Šramková a negyedik. Meglepte önt ez a sorrend?

Nehéz ezt megítélni. Kaja negyedik helye a párizsi olimpián egy óriási eredmény, és az ötkarikás játékokon elért helyezések általában magasabban értékeltek a sportban, mint a normál szezonban aratott sikerek. Ha Rebecca mondjuk a Grand Slameken ért volna el kiugróbb eredményeket, nem „csak” sima tornákon, az valószínűleg nagyobb súllyal esett volna latba a szavazáson. Kaja szerintem élete legnagyobb sikerének örülhetett, amit én teljes szívből kívántam neki, és szerintem a csajok a válogatottban is hasonlóan éreznek.

Csúcsév volt mindezek alapján 2024 a szlovák női tenisz számára?

Fantasztikus évünk volt, minden téren. A lányoknak egyéniben, a válogatottnak csapatban. Persze azzal is tisztában vagyunk, hogy minden év más, ami a konkurenciát illeti. Van úgy, hogy nagyon sok siker születik a szlovákiai sportban – például amikor Dominika Cibulková edzőjeként voltam érintett a gálán. Abban az évben Masters-tornát nyert és a negyedik helyen állt a világranglistán, és mégsem győzött az ankéton, a harmadik helyen végzett, mert abban az évben extrém erős eredmények születtek más sportágakban is. Talán 2024 ilyen szempontból gyengébbre sikeredett, de semmiképpen sem szeretném ezzel degradálni a csajok teljesítményét. Örülök nekik, és annak is, hogy ilyen formában, egy elegáns gála keretében is elismerik az eredményeinket.

A Billie Jean King-kupában elért második helynek mi volt a legfőbb titka, így hosszabb idő távlatából?

A csajok mindig remek eredményeket hoztak csapatversenyben, jobbakat, mint amiket a klasszikus tornákon elértek. Ezt annak tulajdonítom, hogy szeretnek a válogatottban játszani, szeretik, hogy vannak csapattársaik. 

Megvan közöttük az összhang, és sikerült olyan hangulatot kialakítani a nemzeti csapatban, amely nagyon kellemessé teszi számukra az együtt töltött heteket. Küzdenek egymásért is. 

És persze a körülmények is nagyon jól alakultak a málagai döntős tornán. Elsősorban Rebecca formájára gondolok, aki Ázsiában hatalmas lendületet vett a megelőző hetekben, de fontos volt az is, hogy sikerült egy remek párost összeraknunk Tereza Mihalíkovával és Viktória Hrunčákovával. Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy a döntő előtt nem volt szabadnapunk, ami szerepet játszhatott az Olaszország elleni vereségünkben. De így is nagyon elégedettek voltunk.

Tavaly az is a malmukra hajtotta a vizet, hogy legtöbbször az esélytelenek nyugalmával léptek pályára a válogatottmeccseken. Ezüstérmesként ez már kevésbé lesz így idén. Mekkora kihivás így nekivágni az új idénynek?

Nem titok, hogy a meccseink mintegy 80%-ában abszolút outsiderként tekintettek ránk. Ez a szerep egyértelműen feküdt a lányoknak. Ha már meg kell védeni egy eredményt, a nyomás jóval nagyobb, főleg, ha hazai közönség előtt kell bizonyítani. Ezeknél a meccseknél nincs nehezebb. De a csajok sem gondolják úgy, hogy most már minden évben ott leszünk a fináléban, hiszen már azt nagy sikerként könyveltük el, hogy egyáltalán kijutottunk a döntős tornára. Az pedig, hogy ez az utóbbi négy évből háromszor sikerült, fantasztikus eredmény. 

A válogatott egyik tagjának, a 17 éves Renáta Jamrichovának lett nemrég a személyi edzője. Milyen teniszezőnek látja őt, milyen vele a közös munka?

Egyelőre továbbra is az ismerkedési fázisban vagyunk, mert csak a Billi Jean King-kupa kapcsán találkoztunk korábban. A válogatottnál pedig egészen máshogy, más ritmusban kell dolgozni, jó hangulatot kell teremteni és egy-egy konkrét meccsre felkészíteni a játékosokat. Renčával viszont a mindennapi munkaritmusunkat kell kialakítani. 

Több területen vannak még tartalékai, de ez érthető is, mert a juniorteniszből a felnőttbe való átmenet nagyon rázós. 

Renča fantasztikus tehetség, és megvan a víziója, hogyan kerülhet a legjobbak közé. Fizikálisan is fejlődnie kell, el kell érnie, hogy egyenletesebben teljesítsen és jóval magabiztosabbnak kell lennie. Renča korábban megszokta, hogy sok dolgot ösztönösen, maga old meg a pályán, egyedül keresi a megoldást. Ebben nem is szeretném gátolni, csak a legmagasabb szinten ehhez kell egy rendszer, egy olyan alap, amelyre támaszkodva aztán jöhetnek az egyéni villanások.