Focitornával jubilálnak

Somorja. Kilencven évvel ezelőtt alakult meg a Somorjai Testgyakorlók Köre, vagyis az STK. A jeles évforduló jegyében június 19-20-án csallóközi csapatok részvételével rangos tornára kerül sor a pomléi futballpályán.

A somorjai tornán két csallóközi II. ligás klub játékosai, a bacsfaiak (világos mezben) és a dunaszerdahelyiek is pályára lépnekÖrzsik Ödön felvételeA rendezvényen a második ligás bacsfaiak és dunaszerdahelyiek, illetve a negyedik ligás bősiek és a hazaiak mutatkoznak be a futballrajongóknak. A szervezők már elkészítették a torna menetrendjét. „Az első játéknapon a felsőbb osztályban játszó csapatok IV. ligás ellenféllel találkoznak, a másnapi folytatásban pedig a helyosztókra kerül sor. A helyszínen megemlékezünk a régi idők jeles alakjairól, edzőkről, játékosokról tisztségviselőkről. A torna egyébként jó alkalmat kínál arra, hogy az új idényre való felkészülés nyitányán a szakvezetők kipróbálják az erősítésként kiszemelt labdarúgókat is” – nyilatkozta lapunknak Bárdos Gábor, az STK klubelnöke.

A jubileumi focitorna műsora – június 19, 16.00: Gabčíkovo–DAC, 18.00: Šamorín–Báč. Júniusa 20., 16.00: mérkőzés a 3. helyért, 18: a torna döntője. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?