FIFA - Blattert tisztázták, korábbi elnökjelölt riválisát felfüggesztették

Zürich |

<p>Joseph Blatter elnököt tisztázta, míg a szerdai tisztújító közgyűlés előtt három nappal az elnökjelöltségtől visszalépett Mohamed Bin Hammamot ideiglenesen felfüggesztette vasárnap a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága.</p>

A testület Blatterre vonatkozó felmentő ítélete azt jelenti, hogy a terveknek megfelelően szerdán megtartják az elnökválasztást, amelyen Blatter immár egyedüli jelöltként indul, így vélhetően negyedszer is megkapja a küldöttektől a bizalmat.
Bin Hammam, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség katari elnöke és Jack Warner FIFA-alelnök, egyúttal az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnöke viszont teljes FIFA-vizsgálat elé néz, s annak lezárultáig az etikai bizottság felfüggesztette tagságukat.
Bin Hammam május 10-11-én a karibi térség futballvezetőivel, köztük a trinidadi Warnerrel találkozott, a vizsgálat pedig azt hivatott eldönteni, hogy a katari elnökjelölt szavazatokért cserébe megvesztegetett-e valakit. A vizsgálatot pénteken kiterjesztették Blatterre is, miután Bin Hammam az ellene indított eljárás után ezt kérte, mert - ahogy a sajtószolgálata fogalmazott - "egyesek elmondása szerint Blatter tudott bizonyos karibi vezetőknek állítólagosan átutalt pénzekről, de nem tett ellene semmit."
A két felfüggesztett sportvezető egyaránt tagadja, hogy bármi törvénybe ütköző dolgot tett volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?