Fernandez vezet, bár nem volt hibátlan

Stockholm |

<p>A kétszeres Európa-bajnok Javier Fernandez áll az élen a stockholmi műkorcsolya- és jégtánc-Eb-n a férfiak rövidprogramja után. Pedig a spanyol korcsolyázó több kisebb hibát is elkövetett &ndash; csakhogy riválisai sem tudtak tökéletes programot futni.</p>

Fernandez enyhén kifordult a négyfordulatos salchowból, és a tripla-tripla kombinációja végén sem volt tökéletes a jégre érkezése. „A barcelonai Grand Prix-döntőn túl lelkesen, túl izgatottan mentem bele a négyfordulatos salchowba. Úgy éreztem: juhé, ez az én versenyem! Hát az első ugrás után már nem az volt. Itt az Eb-n ezzel szemben túlságosan nyugodt voltam, nem voltam eléggé felpörögve. Meg kellene találnom a középutat” – nyilatkozta a kétszeres vb-bronzérmes Fernandez, aki az apró tökéletlenségek ellenére magabiztosan, több mint nyolc ponttal vezet az orosz Szergej Voronov előtt.

Fernandez programja 89,24 pontot ért, Voronové 81,06-ot. Az orosz versenyző azzal veszített pontokat, hogy az axelje csak dupla lett. „Ez már a nyolcadik versenyem a szezonban, ez mentálisan már kicsit talán megterhelő. De a tavalyi eredményem egyáltalán nem helyezett rám nyomást” – mondta Voronov, aki egy éve Budapesten ezüstérmes lett.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"176318","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"383"}}]]

A cseh Michal Březina utolsóként korcsolyázott, és rövidprogramját egy káprázatos tripla axellel és egy szintén nagyon jól kivitelezett négyfordulatos salchowwal nyitotta. A flipben azonban elesett, így kombinációja sem volt. Így is nagyon magas pontokat kapott, 80,86 pontjával a harmadik helyen áll. „Ez nem a hibátlan programok napja volt. De biztos vagyok benne, hogy a pénteki kűrben mindenki harcolni fog” – jegyezte meg a cseh versenyző, aki eddig egyszer állhatott Eb-dobogón: 2011-ben Zágrábban harmadik lett.

A nap meglepetése az izraeli Daniel Samohin volt, aki 16 évesen, első Eb-jén egy lélegzetelállító négyfordulatos toeloop, tripla toeloop kombinációval nyitott, s bár később neki is becsúszott egy rontás, 72,65 ponttal a nyolcadik helyen áll. Jól korcsolyázott a szintén idén debütáló brit Phillip Harris is, aki a 12. helyről várhatja a folytatást.

Nem lett hibátlan a rövidprogramja a hazai színeket képviselő, a kiskora óta Svédországban élő Alexander Majorovnak sem. Elesett a tripla lutzban, és a 10. helyen áll, a teljesítményével azonban elégedett volt, inkább a foghíjas lelátók miatt volt csalódott. „Amikor megérkeztem a csarnokba, nagyon üres volt, de szerencsére mire sorra kerültem, az iskolás gyerekek kicsit megtöltötték a szektorokat” – mutatott rá Majorov arra, hogy a Globen csarnok impozáns méretei hátrányt is jelenthetnek, mert párszáz, de még párezer ember is elvesz benne.

-------------------------------------------------------------

Klepochnak nem sikerült

Csak a 29. helyen zárt a szlovák Marco Klepoch, és ezzel nem jutott be a kűrbe. A 17 éves korcsolyázó elesett az első ugrásában, a tripla lutzban, s bár utána még összekapta magát, ez a továbbjutáshoz kevés volt. „Nagyon bánt a lutz, mert edzéseken és a bemelegítésnél is ment. Ráadásul vissza is minősítették, nem volt meg a teljes három fordulat. Ezzel nagyon sok pontot vesztettem. Csalódott vagyok, mert jobbat vártam” – mondta lapunknak Klepoch, aki tavaly Budapesten 26. lett, s mostani eredményét visszaesésként értékeli.

-------------------------------------------------------------

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?