Férfikézilabda-Európa-bajnokság jégcsarnokokban

kukucka

Napokkal az idei kontinensviadal után szerdán Pozsonyban bemutatkozott a következő férfikézilabda- Európa-bajnokság szlovákiai szervezőstábja. Földrészünk 24 válogatottját Szlovákia és Magyarország öt városa látja vendégül 2022. január 13-a és 30-a között. Mit érdemes tudni két évvel korábban?
 

Akárcsak idén, legközelebb is hat négytagú csoportban indulnak a küzdelmek, folytatás a középdöntőben, majd a budapesti hajrá zárja a 65 meccsből álló sorozatot. Csoportmérkőzések lesznek Pozsonyban (két csoport), Kassán, Debrecenben, Szegeden és Budapesten (egy-egy). „Nálunk jégstadionokba visszük az Eb-t, mégpedig a pozsonyi Ondrej Nepela Arénába és a kassai Steel Arénába – jelentette be Igor Nemeček, a közös rendezésű kontinensviadal igazgatótanácsának elnöke, akit a 2011-es és 2019-es jégkorong-világbajnokság sikeres megrendezése után kért fel a Szlovák Kézilabda-szövetség a szlovákiai szervezési teendők irányítására. – Örülök a lehetőségnek, s azt szeretnénk elérni, hogy a sport- és szervezési siker mellett anyagilag is nyerjen rajta a szlovák kézilabda.”


Március elsején kezdi meg a munkáját a szervezőbizottság, teljes gőzzel csak 2021-től tevékenykedik majd. „Szlovákia, akárcsak a hoki-vb-n, Kassán játssza csoportmérkőzéseit. Kelet-Szlovákiában férfi vonalon van a legnagyobb kézilabdabázisunk, megérdemli, hogy ott szerepeljen a válogatott. Idén októberben kezdjük árusítani a belépőket a szlovák csapat összecsapásaira. Az Eb 2022 legnagyobb sporteseménye lesz az országban, szervezésébe ötszáz önkéntes is bekapcsolódik” – árulta el Martin Simonides, a szlovákiai rész szervezőbizottságának elnöke.


Egyelőre négy ország helye biztos a mezőnyben: a házigazda Magyarországé és Szlovákiáé, valamint az idei Eb két legjobb csapatáé, Spanyolországé és Horvátországé. A többi húsz helyért hatalmas csata várható, a selejtező sorsolása április 23-án lesz Bazinban. Ezalatt a négy továbbjutott válogatott Európa Cup néven játszik mérkőzéssorozatot. „Nehéz ellenfelekkel találkozva lesz alkalmam versenyképes gárdát építeni az Eb-re, biztosan sokat ad a fiúknak a kupasorozat, így megpróbálhatunk továbbjutni a kassai csoportból a pozsonyi középdöntőbe. Úgy tapasztaltam, az idei kontinensviadal mezőnyében sem vesztünk volna el” – fűzte hozzá Peter Kukučka, a szlovák válogatott vezetőedzője. 


Hatmillió eurós költségvetéssel számol a szlovák fél, s még az is tárgyalások része lesz, hogy az adott tizennyolc napra szabaddá tegyék a jégstadionokat. Arra az időre mind Pozsonyban, mind Kassán korlátozni kellene a jégkorongtörténéseket. „Legutóbb 1990-ben volt kézilabda-világverseny nálunk. Azóta a csapatsportok leépülésének vagyunk tanúi. A 2022-es Európa-bajnokság a sportág népszerűsítése mellett új impulzust adhat sportéletünknek” – reménykedik Jaroslav Holeša, a szlovák szövetség elnöke. 
 

Érdekes

Kézilabda-fesztivál

Ugyanebben az időben Budapesten is bemutatták az Európa-bajnokságot. A sajtóeseményen nyilvánosságra hozták a 2022-es Eb szlogenjét és logóját is. Előbbi a „Watch games. See more.” (Nézz meccseket. Láss többet.) lett. Az Eb logója ez alapján készült: egy kézilabdát tartó kéz, egy szem és a rendező országok zászlóinak színvilága jelenik meg benne. 
„A szlogenünk is arról szól, hogy kézilabda-fesztivált szeretnénk rendezni Szlovákiával közösen” – fogalmazott Bíró Szabolcs, a kontinenstorna szervezőbizottságának elnöke. Hozzátette, olyan eseményt szeretnének létrehozni, amely túlmutat a kézilabdán, és olyan nézőket is megnyerni a sportágnak, akik jelenleg nem követik azt. 


„Az első, sportvezetőként elért nagy sikerem az volt, hogy a spanyolok és a franciák előtt elnyertük a következő Eb rendezési jogát. Nekem nem adatott meg hazai világversenyen pályára lépni, így amikor bejelentették a döntést, közel ugyanolyan érzés volt, mint Bajnokok Ligáját nyerni a Barcelonával” – mondta Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke. Hozzátette: a következő két esztendőben a játékosok is fontos láncszemei lesznek az esemény népszerűsítésének, a szövetség részéről azt remélik, a csapat ugyanolyan jó és szerethető lesz, mint most volt. ⋌(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?