Férfi kézilabda-vb – Dánia megvédte címét

DAC kézilabda: Kevés lőtt gól, hat őszi pont

Dánia férfi kézilabda-válogatottja megvédte világbajnoki címét, miután 26-24-re legyőzte Svédországot az egyiptomi torna vasárnapi döntőjében, Kairóban.

A dánok legutóbb négy évvel ezelőtt - 2017. január 22-én - veszítettek vb-mérkőzést, amikor Albertville-ben kikaptak a magyar válogatottól a nyolcaddöntőben.

Érdekes

Eredmény, döntő:

Dánia–Svédország 26–24 (13–13)

Kairó, zárt kapuk mögött, v.: Raluy López, Sabroso Ramirez (spanyolok)
    lövések/gólok: 45/26, illetve 47/24
    gólok hétméteresből: 2/1, illetve 4/3
    kiállítások: 8, illetve 6 perc

A 17. percben alakult ki először kétgólos különbség a csapatok között, ekkor az olimpiai bajnok dánok vezettek 8-6-ra. Később a svédek egy 3-0-s sorozattal fordítottak, ám a szünetben ismét döntetlen volt az állás. Mindkét csapat rendkívül összeszedetten és felkészülten játszott a második felvonás elején is, majd a dánok egy 5-1-es szériával elléptek, és a 49. percben először volt három találat az előnyük. Niklas Landin védéseire alapozva a címvédő a hajrában sem engedte ki kezéből az előnyt, és veretlenül nyerte meg a tornát.

A dánok ötödik alkalommal játszhattak vb-döntőt, és három vereség után már a másodikat nyerték meg. A svédek 2001 után kerültek ismét vb-döntőbe, ez volt a nyolcadik fináléjuk, négyet megnyertek - legutóbb 1999-ben éppen Egyiptomban - és négyet elveszítettek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Mikkel Hansen volt, aki 12 lövésből hét gól lőtt. A svédek közül Hampus Wanne ötször talált be. Niklas Landin 15 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Érdekes

A torna álomcsapata:

kapus: Andreas Palicka (svéd)
jobbszélső: Ferran Solé (spanyol)
jobbátlövő: Mathias Gidsel (dán)
irányító: Jim Gottfridsson (svéd)
beálló: Ludovic Fabregas (francia)
balátlövő: Mikkel Hansen (dán)
balszélső: Hampus Wanne (svéd)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?