Fény és árnyék

Chorzów. Felemelő pillanat volt. Technikai hiba miatt nem tudták lejátszani a magyar Himnuszt, és a szervezők a hangosanbeszélőn keresztül arra kérték a magyar szurkolókat, énekeljék el ők a nemzet legszebb dalát.

Chorzów. Felemelő pillanat volt. Technikai hiba miatt nem tudták lejátszani a magyar Himnuszt, és a szervezők a hangosanbeszélőn keresztül arra kérték a magyar szurkolókat, énekeljék el ők a nemzet legszebb dalát. A vendégszurkolók, akik úgy kétezren lehettek – a játékosokkal közösen – ezt megtették, és e helyütt elismerés illeti a lengyel szurkolókat is, mert fantasztikusan sportszerűen, csendben hallgatták végig. A nyolcvanas évek végén egy válogatott mérkőzésen már megesett ez a baki: a Legia-stadionban sem sikerült elindítani a magnót, és a magyar Himnusz akkor sem csendülhetett fel. Kissé hihetetlen, hogy a mai világban is becsődölhet a technika, de az embernek nehéz szívvel el kell fogadnia azt, ami történt. Az elmaradt Himnusz pozitív feléről a Fény rovatban szóltunk, így legfeljebb azon kesereghetünk, hogy Lengyelországban ez már másodszor történt meg a magyarokkal. (NS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?