Felfokozott várakozás

Budapest. Albert Flórián vagy Bene Ferenc? Nyilasi Tibor vagy Törőcsik András? Gera Zoltán vagy Túlio? Teltek az évek, megteltek a stadionok, hol az Üllői úton, hol a Megyeri úton, hol a Népstadionban csaptak öszsze a zöldek és a lilák.

Teltek az évek, és ma Gera Zoltán jelenti a Fradit és a brazil Túlio az Újpestet. Tőlük tart leginkább az ellentábor, róluk beszélnek a kilencedik kerületi sörözőkben vagy Újpesten egy pubban. Gera vagy Túlio? Esetleg Garami József vagy Glázer Róbert? Csupa-csupa kérdőjel, mint ahogy a ma esti rangadó végeredménye is talány.

A zöldek, persze, azt mondják, jöhetnek ide a lilák, brazilokkal, csehekkel, akármilyen légióssal megerősödve, most megkapják a magukét. De ugyanezt mondja az ellentábor is, azzal érvelve: Törőcsik András óta nem volt ilyen centere a viola csapatnak, mint ez a brazil legény, és nemcsak Túliótól, hanem Robert Vagnertől, Radek Slončíktől vagy éppen Tokody Tibortól tarthatnak leginkább a ferencvárosiak.

Valóban felfokozott várakozás előzi meg a derbit, megint sorban álltak a jegyekért a pénztáraknál, s ilyen bizony régen történt. Nem kellett ehhez különben semmiféle varázslat, beígért sztriptízműsor, ingyensör, csak a futball, a jó futball hiányzott. A félreértések elkerülése végett szó sincs itt valamiféle eufóriáról, a magyar labdarúgás váratlan feltámadásáról, de azt mindenképpen meg kell állapítani, hogy mind a Ferencváros, mind az Újpest, finoman fogalmazva is, biztató teljesítménnyel rukkolt ki.

Talán ezért várják olyan sokan a ma esti rangadót. És talán azért is, hogy újra lehessen beszélgetni otthon, no meg a tévékészülékek előtt, hogy akkor az Albert Flóri vagy a Bene Feri, esetleg a Nyíl vagy a Törő, és persze a Gera vagy a Túlio... Telt ház várja az Üllői úton a csapatokat.

Mire számíthat a zöld-fehér, illetve a lila-fehér tábor? Merthogy óriási hangulat lesz, látványos koreográfiákkal, szellemes üzengetésekkel és remélhetőleg békés szópárbajjal.

GARAMI JÓZSEF, az FTC edzője: „Két jó formában lévő csapat csap össze, mi itthon játszunk, így csakis a győzelemnek tudunk majd örülni a közönségünkkel együtt. Azon leszünk, hogy taktikusabban és eredményesebben futballozzunk ellenfelünknél. Bár őszintén szólva egyelőre nem tudom, kivel pótolom az eltiltott Kriston Attilát. Vannak hiányposztjaink, de nincs mese, szombaton futballozzon bárki, nekünk kell diktálni a tempót“.

GLÁZER RÓBERT, az Újpest trénere: „Újpesti edzőként most ülök először az Üllői úti stadion kispadján, és tudom, hogy ilyenkor nem túl kényelmes ez az ülőke. De nincs bennem félsz, és a csapatomat sem féltem. Győzni megyünk a Fradi-pályára, szeretnénk boldoggá tenni azt a több mint ezer újpestit, aki ott a sarokban drukkol majd nekünk. Két egyforma képességű csapat küzdelméből a kreatívabb együttes kerülhet ki győztesen. És ugyebár nálunk több az egyéniség...“ (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?