Felemás tekeősz Nagymagyaron

Nagymagyar. Hazai vereséggel zárta őszi szereplését a nagymagyari női tekecsapat az Extraligában: Varga Csaba védencei a 8. fordulóból pótolt összecsapáson a Podbrezovával szemben maradtak alul (2773:2822). Legtöbb hazai pont: Varga Mária 483, Grelló Erika 480, Varga Éva 464 fa.

Nagymagyar. Hazai vereséggel zárta őszi szereplését a nagymagyari női tekecsapat az Extraligában: Varga Csaba védencei a 8. fordulóból pótolt összecsapáson a Podbrezovával szemben maradtak alul (2773:2822). Legtöbb hazai pont: Varga Mária 483, Grelló Erika 480, Varga Éva 464 fa. „Nagyon bánt, hogy kikaptunk, mert a gyengén taroló ellenfelünket le kellett volna győznünk. Sajnos, mi még gyengébben szerepeltünk, amit az is bizonyít, hogy egyetlen versenyzőnk sem ért el 500 fás teljesítményt” – bosszankodott az edző és klubvezető. Felemás őszi idényt zártak a nagymagyariak: hat pontjukból négyet idegenben szereztek, és csak kettőt otthon. Közben a végletek között mozogtak: otthonában adtak leckét a bajnok Sučanynak, hazai környezetben viszont papírformameccseken kikaptak. „Egy idény alatt nagyon kevés a hét mérkőzés, nehéz igazi formába lendülni, mert hiányzik a rendszeresség. Két csapat kilépése a pontvadászatból szétforgácsolttá tette a bajnokságot, elvesztette ritmusát, s ez a teljesítményekre is rányomta a bélyegét” – értékelt Varga Csaba. (jmk)

Az őszi végeredmény

1 Sučany 7 5 0 2 3086 10

2. Podbrezová 7 5 0 2 3052 10

3. Sp. N. Ves 7 4 1 2 2960 9

4. V. Šariš 7 4 0 3 2986 8

5. Zlaté Klasy 7 3 0 4 2911 6

6. Spoje Blava 7 2 1 4 2910 5

7. Trstená 7 2 0 5 2934 4

8. Vrútky 7 2 0 5 2934 4

Az utolsó előtti oszlop a faátlag

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?