Fél év után nyertek a somorjaiak

<p>Somorja. Közel hat hónap várakozás után újra győzelmet ünnepelhetett a Pomlé közönsége: a somorjaiak 2:0-ra nyertek a rimaszombatiak ellen.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A két csapat ebben a szezonban már két gól nélküli döntetlent játszott egymással, s az első negyedórában úgy tűnt, harmadszor is megismétlődhet ez az eredmény. Egyik csapat sem mutatott sokat támadásban, a 18. percben mégis gólt szereztek a hazaiak. Ehhez a vendégek kapusa is kellett, a somorjai támadás során ugyanis annyira rossz helyre ment a labda, hogy egy drukker elkeseredetten azt üvöltötte, „hát hova b…d el?!”, de a fiatal Michálek kapus az alapvonalnál, már a tizenhatoson kívül összezavarodott, Tubonemi elvette tőle a labdát, és lehetetlen szögből a hálóba csavarta – 1:0. A nigériai csatár újabb gólokat is szerezhetett volna, fél óra játék után Szivcsevics védelmi hibája után azonban lövés helyett inkább passzolt. Közvetlenül a szünet előtt ismét Tubonemi került tiszta ziccerbe (öt méteren három métert vert Szivcsevicsre), de Michálek valahogy szögletre ütötte a labdát, s ezzel gyakorlatilag jóvá is tette az előbbi hibáját, mert ha ebből a szituációból gólt kap, azt senki sem rótta volna fel neki.

„Az első félidőben a játékunkból hiányzott a szív, hiányzott a minőség. Ez volt a leggyengébb teljesítményünk tavasszal. Igaz, hogy nem kell a kieséstől tartanunk, a táblázat középmezőnyében nyugodtak lehetünk, de néhányan mintha nem becsülnék, hogy a II. ligában játszhatnak” – fogalmazott a meccs után keményen Geri Gergely, a rimaszombatiak vezetőedzője, aki biztosan a szünetben sem kímélte játékosait, mert a vendégek a második félidőben kezdtek magukra találni, és átvették az irányítást. Mezőnyfölényük azután is megmaradt, hogy a 60. percben Válovčan piros lapot kapott (labda nélkül rúgta meg ellenfelét).

„Tíz emberrel is jobbak nálunk” – méltatlankodott egy hazai drukker, de megnyugodhatott: a gömöriek ugyanis nagy helyzetig ritkán jutottak, az egyetlen tényleges egyenlítési lehetőségnél a 72. percben Kostúrik az égbe bombázott, hat perccel a lefújás előtt pedig Migaľa belőtt labdájára nem volt érkező ember. Egy kontrából így aztán a somorjaiak végül növelték is az előnyüket: Vilkovský maradt egyedül a kapu előtt, s nem is hibázott – 2:0.

„Nagyon kellett már ez a győzelem – nyilatkozta elégedetten Miroslav Hýll, a somorjaiak trénere. – A sok sikertelen eredmény után lelkileg a padlón voltunk. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, de kicsit tartottam tőle, hogy ezt a tempót a szünet után nem lehet már tartani. Így is történt, mintha megijedtünk volna, hogy nyerhetünk, mert utoljára tavaly októberben győztünk. A második félidőre az ellenfél is feléledt, hiába voltak eggyel kevesebben, ők irányították a játékot, de sikerült megőriznünk az előnyünket.”

A somorjaiak október 26. után nyertek ismét, a rimaszombatiak mérlege tavasszal két döntetlen és három vereség, s mindössze egy rúgott gól. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?