F–1: újabb változások 2005-től

London. A 2005-ös szezonban lépnek életbe azok a változások, amelyek eredetileg már a következő idényben bevezetésre kerültek volna: így legkorábban három év múlva lehet újra slick gumikat használni, s akkor tűnnek el az autókból a rajtot segítő elektronikus rendszerek.

London. A 2005-ös szezonban lépnek életbe azok a változások, amelyek eredetileg már a következő idényben bevezetésre kerültek volna: így legkorábban három év múlva lehet újra slick gumikat használni, s akkor tűnnek el az autókból a rajtot segítő elektronikus rendszerek. A londoni tanácskozáson számos ötlet került szóba, de végül abban egyeztek meg a résztvevők, hogy az eddig ismertté vált módosítási elképzelések után újabbak már ne befolyásolják a 2003-as világbajnokságot.

Bernie Ecclestone, a sportág első számú irányítója azt szerette volna, ha 1997 után a következő szezonban újra lehetne mintázat nélküli, úgynevezett slick gumikat használni, de ez leghamarabb 2005-ben valósulhat meg. Abban az idényben valószínűleg már nem használhatják majd a pilóták a rajtot segítő elektronikus rendszert, amely tavaly óta „látható” a GP-ken. A tervek szerint 2005-től megváltozik a futamok régóta állandó műsora is.

A Nemzetközi Automobil Szövetség vezérkara október 28-án döntött úgy, hogy jövőre átalakul a pontrendszer a Forma–1-ben: az eddigi hat helyett a legjobb nyolc versenyző kap pontot, s módosítják az időmérő edzés rendszerét. A győztes 10, a második 8, a harmadik 6 ponttal gazdagodik majd, s még a nyolcadiknak is jár egy. A Forma–1 52 éves történetében ötödször (legutóbb 1991-ben volt erre példa) kerül sor a pontrendszer megreformálására.

Változtatás lesz az időmérő edzés lebonyolításában is: az eddigi egy helyett, két kvalifikációt terveznek. Az autók pénteken és szombaton egy-egy mért kört teljesítenek, s egyszerre csak egy kocsi tartózkodhat a pályán. A pénteki időmérőn a világbajnoki pontverseny sorrendjében követik egymást a pilóták, majd szombaton a pénteki utolsó indul elsőnek, s a leggyorsabb zárja a sort. A vasárnapi rajtsorrendről csak a 2. napi idők határoznak.

Jövőre a boxutcából nem utasíthatják egyik versenyzőt sem arra, hogy elengedje a csapattársát: idén az Osztrák Nagydíjon a ferraris Rubens Barrichellónak kellet átadnia az első helyet a későbbi világbajnok Michael Schumachernek, s ez hatalmas botrányt okozott.

A változásokat a FIA tanácsának kell jóváhagynia december 13-án sorra kerülő ülésén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?