Ez már a vég: még az angolok is profittal zárták az átigazolásokat

<p>Az&nbsp;ember soha nem hitte volna, hogy papírra veti egyszer ezeket a szavakat, de alighanem Mario Balotellinek volt igaza.</p>

A most épp a francia Nice-ben futballozó csatár szerint ugyanis a Sky Sport műsorvezető lányai sokkal izgalmasabbak voltak, mint az utolsó napi átigazolások a futballvilágban. És tényleg. Ha már az angolok is profi ttal zárnak egy Deadline Dayt, az az őrület elcsendesedését mutatja. 

Kína „megnyerte” a 2017 téli átigazolási szezont. A hatalmas ázsiai ország az ötödik legnagyobb vásárló lett a futballvilágban a topligák után, a klubok a FIFA hivatalos jelentése szerint 2016-ban 451,3 millió amerikai dollárt (419,5 millió eurót) adtak ki játékosokra, s nem álltak meg itt. Így aztán már nem is lepődhettünk meg azon, hogy 2017 elején a téli átigazolási időszak legdrágább fogását (Oscar, 60 millió euróért) és a világ legnagyobb játékosfi zetését (Carlos Téveznek adja a Sanghaj Senhua) is a helyi Szuperliga jegyezte. Ami sokkal meglepőbb: a tíz legnagyobb téli transzferből négy kínai, négy francia, az angoloknak két hely jutott a listán, a többi topliga pedig sehol. Példátlan eset. 

Anglia: először profitáltak 

Az utolsó átigazolási nap hagyományos őrülete elmaradt – ha azt leszámítjuk, hogy a Premier League profi ttal zárta a téli transzferidőszakot, ez pedig még sohasem fordult elő. A klubok ugyan kiadtak 215 millió fontot (250 millió eurót), de most többet kasszíroztak, és a ligából távozók transzferei kerültek inkább refl ektorfénybe. 

Sokat elmond az utolsó napról, hogy a Napolitól a Southamptonba szerződött Manolo Gabbiadini volt a legnagyobb fogás a PL-ben – hát, ennek nehéz akkora hírverést csapni, mint mondjuk 2011-ben a legendás Fernando Torres–Andy Carroll–Luis Suárez megaüzletnek. Az is sokatmondó, hogy ha leszámítjuk a Manchester Cityben remekül bemutatkozó brazil Gabriel Jesus átigazolását – hiszen erről már a nyáron megegyeztek a Palmeirassal –, az angol élvonal legnagyobb bevásárlását az Everton hajtotta végre a Manchester United kispadját koptató Morgan Schneiderlin megszerzésével. 

Ne tagadjuk: ez sem veri ki a biztosítékot. Igaz, a tabella alapján nem is voltak rászorulva a nagyok arra, hogy számolatlanul öntsék pénzüket a piacra. Főleg úgy, hogy a nyáron megtették – a 2016/2017es angol átigazolási tevékenységek során az élvonalbeli klubok közel 1,4 milliárd fontot szórtak ki, 32 százalékkal többet, mint az előző szezonban, messze megelőzve a világ bármelyik más ligáját. 

Az angol nagycsapatok a télen inkább azzal foglalták el magukat, hogy elpasszolják a kispadon ücsörgő „pénznyelőket” (Memphis Depay, Oscar, Morgan Schneiderlin), vagy azt, aki szezon közben kezd el hisztizni, és mindenáron távozni akar (Dimitri Payet). Ha van leg a téli angol transzferek között, az pont Payeté: minden szereplő a legrosszabb arcát mutatta meg. 

Payet finoman fogalmazva sem lett attól szimpatikusabb, hogy gyakorlatilag sztrájkba lépett, a klub sem attól, hogy előbb a végletekig húzta az ügyet a vevő Olympique Marseillejel, majd még küldött egy-két elbocsátó, szép üzenetet a franciának. A tulajdonos David Sullivan búcsúközleményében jelezte, tőle Payet nyugodtan megrohadhatott volna a tartalékcsapatban, de Slaven Bilic menedzser kérte az eladást. Jack Sullivan – a tulajdonos fia – pedig a Twitteren kígyónak minősítette a francia válogatott középpályást. Az egészet aztán azzal tetézte be a West Ham, hogy akciót hirdetett, mely során a szurkolók visszaadhatják Payet-mezeiket, és becserélhetik aztegy újra – már, ha kipengetnek huszonöt fontot. Ez meg a drukkereket bőszítette fel legalább annyira, mint Payet távozása. 
A nagycsapatok passzivitását a középcsapatok és a kiesés ellen harcolók költekezése ellensúlyozta, mutatva egyrészt azt, hogy a Premier League alsóháza is milyen vásárlóerővel bír, másrészt, hogy a bennmaradás és az élvonalbeli tagsággal járó hatalmas közvetítési jogdíjak megőrzése szinte minden pénzt megér. 

Spanyolország: kölcsönből megoldják 

Spanyolország nem kért az őrületből: a La Liga klubjai csupán 23,5 millió eurót költöttek el játékosvásárlásra, így aztán még a belga, török és orosz klubok is többet adtak ki futballistákra, mint a világ egyik legerősebb bajnokságának csapatai! Nyilván segít ilyenkor, hogy az UEFA lassan menetrendszerűen tiltja ki a spanyol élcsapatokat néhány átigazolási ablakból (a Real Madrid regisztrációs eltiltása most járt le), a topklubok árnyékában így a Sevilla költötte el a legtöbb pénzt. Az andalúziaiak 10,5 millió eurót adtak ki (ezt egy kiesés ellen küzdő Premier League-csapat szégyellné), a jobb oldali középpályás Walter Montoya és a francia védő Clément Lenglet mellett a legnagyobb dobás is az övék volt, mivel megszerezték kölcsönbe az Intertől Sztevan Joveticset. Jovetics álomszerűen kezdett, de nála ezzel nem szokott gond lenni – a hosszú távú, megbízható teljesítménnyel már sokkal inkább… Ha már kölcsönökről esik szó: a spanyol élvonal klubjai (a passzivitásba burkolózó Real Madrid, Barcelona, Atlético Madrid triótól eltekintve) igyekeztek szinte mindent kölcsönben vagy „ingyen” megoldani – még egy top tízes listát sem lehet azokból a játékosokból összeállítani, akikért pénzt adtak ki, ellenben 36 olyan futballista van, aki kölcsönbe, szabadügynökként vagy a B-csapatból, belső előléptetéssel érkezett. 

A legnagyobb kasza a Villarreal nevéhez fűződik: a klub örömmel és hevesen bólogatott, amikor a Tiencsin Csüancsien házhoz jött, és 18 millió eurót ajánlott Alexandre Patóért. A közelmúlt egyik legnagyobb brazil csatártehetsége hamarosan úton volt Tiencsin felé – és gondolkodhat talán azon, hogy 27 évesen itt kellene-e tartania. 

Németország: a jövőre terveznek 

Ha az angol és a spanyol nagycsapatok a passzivitás felé fordultak, a Bundesliga élklubjai a jövő felé. A Bayern München letudta azzal az átigazolási tevékenységét, hogy megegyezett a Hoff enheim két kulcsjátékosa, Niklas Süle és Sebastian Rudy nyári átigazolásáról. Előbbiért fizetett a rekordbajnok – Uli Hoeness szerint „fair és jelentős összeget” –, utóbbi lejáró szerződéssel érkezik. Mint sok Bayernigazolásnál, most is felvetődik a kérdés, az újak mennyi lehetőséghez jutnak (a remek képességű középső védő Süle nagyon sokra viheti), a bajorok azzal mindenesetre már elégedettek lesznek, hogy elvittek két olyan játékost a többiek elől, akik meghatározó futballisták lehetnének egy riválisnál. 

Hogy mennyire a jövő áll fókuszban, azt jól jellemzi, hogy az öt legdrágább téli, más bajnokságból a Bundesligába érkező szerzemény egyike sem idősebb 21 évesnél. Leon Bailey, Riechedly Bazoer, Dayot Upamecano, Walace és Alexander Isak átlagéletkora 19 év, mindnyájukkal hosszú távra terveznek. A magassága és technikája miatt „új Ibrahimovicnak” tekintett Isakot a Dortmund a Real Madrid orra elől vitte el, így bátran megszavazhatjuk a BVB lépését a legnagyobb átigazolási húzásnak. Persze a 17 évesen már svéd A-válogatott, korrekordokat sorra döntő Isak választása érthető: inkább a Dortmundban rendszeres lehetőséget kapó Christian Pulisic, mint a Real Madridnál parkolópályán levő Martin Ödegaard útját követné a csodagyerekek közül. A dortmundiak pedig abban remény kednek, hogy tényleg Le wan -dowski-utódot fogtak. 

A tél transzfere: a gyengén szereplő Wolfsburg legnagyobb értéke, Julian Draxler 40 millió euróért a francia PSG-hez szerződött – a párizsiak költötték az összes európai klub közül a legtöbbet átigazolásokra a télen, az erősítéseket 70 millió eurójuk bánta. 

Olaszország: Bergamóban csöng a kassza 

Ha bonyolult üzleteket akarunk látni, elég Itáliába látogatni: amióta nem lehet társbérletben megszerezni egy futballista játékjogát, azolasz klubok a „megveszünk valakit, majd egyből visszaadjuk fél évre” játékot űzik nagy előszeretettel. Aztán sokszor több lesz abból a fél évből. Ezt persze lehet még bonyolítani, mint a már említett Sztevan Jovetics ügyét: azzal, hogy az Inter az ősszel pályára küldte, aktiválta a kötelező megvásárlási záradékot – a milánóiak kifi zethettek 14,3 millió eurót a Manchester Citynek, majd a télen kereshettek vevőt Joveticsre, mert a montenegrói közben már létszámfelettivé vált… A téli átigazolási időszak legdrágább játékosát a Napoli fogta ki – a délolaszok a hírek szerint 18 millió eurót sem sajnáltak Leonardo Pavolettiért. Különösen nagy pénz ez egy olyan futballistáért, aki 20 éves korában még a Grande Inter csapatkapitánya, Armando Picchi nevét viselő amatőr klubban rúgta a labdát. A Serie A-ban csak 2014ben debütáló Pavolettin a Genoa egészséges összeget, nagyjából 15 millió eurót keresett – hogy aztán „Pavoloso” képes lesz-e Nápolyban befutni, az nagy kérdés. Benne van az átigazolásban, hogy inkább jó drága befürdés lesz belőle. 

A Tomás Rincónt jó pénzért a Juventusnak elsózó Genoa mellett az Atalanta szemlélheti elégedetten a kasszát: a bergamóiak remek fiataljai közül Mattia Caldarára a Juventus, Roberto Gagliardinire az Inter csapott le. Caldaráért a Juve 15 milliót pengetett ki, ráadásul az Atalanta a különféle záradékoknak köszönhetően még 10 milliót kaszszírozhat, sőt, másfél évig számolhat még a középső védővel. A Juventusnál ugyanis azt gondolták, hogy jobb, ha Caldara állandóan játszik, mielőtt átveszi a Chiellini, Barzagli, Bonucci trió egyikének a helyét, így a hátvéd 2018-ig még fekete-kéket visel. A passzmester Gagliardini egyelőre kölcsönbe került az Interhez, ám a milánóiakat vásárlási opció is köti, így egy igen rizikós, 28 millió eurós távlati üzletbe mentek bele. Kérdés, jól meggondolták-e, vagy csak a kínai befektetői pénztől fűtve üzenni akartak a piacon: nem hagyják, hogy a Juventus mindent letaroljon. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"264977","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"1411","style":"width: 600px; height: 1076px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"787"}}]]

Marosi Gergely
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?