<p>Nem jutott a csütörtöki középdöntőbe a Varga Tamás, Hirling Zsolt egység a könnyűsúlyú kétpárevezősök versenyében a pekingi olimpián. A 2005-ben világbajnok, tavaly pedig Eb-győztes magyar duó a keddi reményfutamában elfáradt, csak a negyedik helyen végzett, és a legjobb kettő került tovább.</p>
Evezés: nem jutott középdöntőbe Varga és Hirling egysége
A Varga és Hirling duója az éremszerzés reményében utazott a kínai fővárosba, így szereplése egyértelműen csalódás. A folytatásban már csak a 13-20. helyért küzdhet.
A Dunakincse nevet viselő hajóval repesztő Vargáék jól kezdtek, sokáig az élen haladtak, az 500-as, az 1000-es, majd az 1500-as ellenőrzőpontnál is ők haladtak át elsőként, de a kubaiak és a japánok tapadtak rájuk, a hajrában pedig a portugálok is bejelentkeztek a továbbjutó helyekért. Az utolsó 200 méterre a magyarok teljesen elkészültek az erejükkel, riválisaik sorra megelőzték őket, ők pedig nem tudtak újítani, így csak negyedikként haladtak át a célvonalon. A középdöntőbe a portugálok és a kubaiak kerültek. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.