Európa Liga: Milan–Arsenal rangadó lesz

Arsenal

AC Milan–Arsenal összecsapás lesz a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében. Érdekes lehet még a RB Leipzig–Zenit és a CSZKA Moszkva–Olympique Lyon párosítás is.

Kétségkívül az olasz–angol összecsapás tűnik a legpikánsabbnak, bár az is igaz, hogy mindkét csapat megélt már szebb napokat. Az AC Milan jelenleg a hetedik helyen áll az olasz ligában, míg az Arsenal a hatodik a Premier League-ben. A két csapat utoljára a Bajnokok Ligája 2011/12-es kiírásában találkozott, szintén a nyolcaddöntőben, akkor az AC Milan örülhetett a továbbjutásnak. Odahaza 4:0-ra verték az angolokat, a visszavágón azonban majdnem megégtek, az Emiratesben 3:0-ra kikaptak.

A Kádár Tamást soraiban tudó Dinamo Kijev Rómába utazik, ahol a Lazio vendégeként lép pályára.

A nyolcaddöntők első mérkőzéseket március 8-án, a visszavágókat március 15-én rendezik.

Az Európa Liga előző fordulóját egy tragikus esemény árnyékolta be. A Szpartak Moszkva ultrái Bilbaóban randalíroztak, petárdákkal és üvegekkel támadtak az Athletic Bilbao szurkolóira. Rohamrendőröknek kellett közbelépniük. A beavatkozás közben egy rendőr szívrohamot kapott, kórházba vitték, de az életét már nem tudták megmenteni. (mgy)

PÁROSÍTÁS
Lazio (olasz)-Dinamo Kijev (ukrán)
RB Leipzig (német)-Zenit (orosz)
Atlético Madrid (spanyol)-Lokomotiv Moszkva (orosz)
CSZKA Moszkva (orosz)-Olympique Lyon (francia)
Olympique Marseille (francia)-Athletic Bilbao (spanyol)
Sporting Lisboa (portugál)-Plzeň (cseh)
Borussia Dortmund (német)-Salzburg (osztrák)
AC Milan (olasz)-Arsenal (angol)

A további menetrend:
negyeddöntő: április 5. és 12. 
elődöntő: április 26. és május 3.
döntő: május 16., Lyon

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?