EURO-2008: vereséggel búcsúzik Marco van Basten

Ausztria/Svájc |

<p>Az oroszoktól hosszabbításban elszenvedett 3-1-es vereséggel fejezte be - legalábbis egy időre - szövetségi kapitányi ténykedését a holland nemzeti együttes élén Marco Van Basten.</p>

A mindössze 43 éves szakvezető, aki 1988-ban Európa-bajnok volt, a jövőben az Ajax Amsterdam vezetőedzője lesz, a válogatott élén pedig Bert van Marwijk váltja őt. Van Basten két részre osztotta 2004 nyarától tartó kapitányi ténykedést.

Az első két évben nagyon jól szerepeltünk a világbajnoki selejtezőkben, majd túljutottunk a halálcsoporton, de a nyolcaddöntőben kikaptunk a portugáloktól. Az utóbbi két évben viszont szenvedtünk az Eb-selejtezőkön, ugyanakkor remekül szerepeltünk a csoportmeccseken a mostani tornán" - mondta a szombati negyeddöntő után, hozzátéve, meglepte őt, hogy játékosai fizikális problémákkal küszködtek az oroszok ellen.

"A csoporttalálkozókon lelkesen futballoztunk, de az oroszokkal szemben ennek nem már volt jele" - tette hozzá. (MTI)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?