EURO-2008: Ljungberg lemondta a válogatottságot

Stockholm |

<p>Lemondta a válogatottságot Fredrik Ljungberg, a labdarúgó Európa-bajnokságon a csoportküzdelmek során elvérző svéd együttes csapatkapitánya. A hírt a svéd Helsingborg Dagbladet című lap internetes oldalán közölte.</p>

A cikk idézi a 31 éves középpályása azon levelét, melyben a játékos jelzi, hogy továbbra is az angol West Ham Unitedben szeretné folytatni pályafutását, ám a klubja mellett a válogatott-szereplést nem tudja tovább vállalni, mert az túl megterhelő lenne a számára. "Több mint tíz évig voltam a kezdőcsapat tagja a válogatottban, eljött annak az ideje, hogy távozzam. Svédországban nagyon sok tehetséges játékos van, ezért biztos vagyok benne, hogy megtalálják az utódomat" - áll Ljungberg levelében.

A kiváló középpályás 1998-ban mutatkozott be a válogatottban, mellyel a 2002-es és 2006-os világbajnokságon, illetve a 2000-es, a 2004-es, illetve az idei Európa-bajnokságon is szerepelt. 75 mérkőzésen 14 gólt szerzett. Ljungberg utolsó mérkőzését június 18-án játszotta a csapatban, amely 2-0-ra kikapott a később elődöntőig menetelt orosz együttestől.

A svéd csapat a magyarokkal egy csoportban szerepel a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtező-sorozatban. (MTI)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?