Erősítés a börtönből

Pozsony. Mivel a dubnicai futballcsapat főszponzora, a ZTS vállalat ellen csődeljárás folyik, nehéz helyzetbe került a klub. Ezért a játékosok eladásából teremtik elő a 27 millió koronás (ebből hatmillió az utánpótlás nevelésre szolgál) költségvetés nagy részét.

Pozsony. Mivel a dubnicai futballcsapat főszponzora, a ZTS vállalat ellen csődeljárás folyik, nehéz helyzetbe került a klub. Ezért a játékosok eladásából teremtik elő a 27 millió koronás (ebből hatmillió az utánpótlás nevelésre szolgál) költségvetés nagy részét. A tavaly távozott Hanekot (Dinamo Moszkva) az idén Bruško (Union Berlin), Straka, Doležaj (mindkettő Žilina) és Kováč kapus (Synot) követte. Új szerzemények: Varadín, Špendla, Červenec (mindhárman Žilina), Kopčan, Kopačka (mindkettő Trenčín) és Doktor (Nemšová).

„Nem lehetnek merész terveink, célunk egyértelműen a kiesés elkerülése” – szögezte le Jaroslav Schorner menedzser.

Megtudtuk, hogy a futballisták alapfizetése 30 ezer és 50 ezer korona között mozog, minden pontért 70 ezer jár a csapatnak, tehát a győzelem 210 ezret ér.

Jozef Jankech edző és az egyesület vezérkara már alig várja március nyolcadikát. Nem a nemzetközi nőnap miatt, hanem azért, mert akkor telik le a halálos gázolásért elítélt Andrej Porázik börtönbüntetésének a fele, s kérheti feltételes szabadlábra helyezését. A csatár egyéni edzéseket végez a rács mögött, állítólag már kilenc kilót lefogyott. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?