Eltűnik a Dukla is?

Pozsony. Bizonyítványmagyarázó tájékoztatóra hívta meg tegnap az újságírókat a védelmi tárca. Bejelentették, hogy előrehaladott tárgyalások folynak az oktatási minisztériummal a hadsereg által fenntartott élsport áthelyezéséről.

Pozsony. Bizonyítványmagyarázó tájékoztatóra hívta meg tegnap az újságírókat a védelmi tárca. Bejelentették, hogy előrehaladott tárgyalások folynak az oktatási minisztériummal a hadsereg által fenntartott élsport áthelyezéséről. „Mi nem az élsport felszámolására törekszünk, hanem lehetőségeinkhez mérten megszabadulunk minden olyan tevékenységtől, amely nem függ össze az államvédelemmel – hangoztatta a tárca álláspontját Eleonóra Kišová vezérigazgató. – Ezért kezdtünk tárgyalásokat az oktatási minisztériummal, mert hozzájuk tartozik az élsport, és azt szeretnénk elérni, hogy 2003-tól – az anyagi forrásokkal együtt – vegyék át tőlünk ezt a tevékenységet. Eredményről egyelőre nem tudok beszámolni. Legközelebb december ötödikén találkozunk.”

Azt is elmondta, hogy a hetvenes években azért hozták létre a katonai klubokat, hogy az élsportolóknak a kétéves tényleges katonai szolgálat alatt se kelljen megszakítani az edzésmunkát. Napjainkban már csak kilenc hónap a kötelező katonai szolgálat, ami 2006-tól megszűnik, ráadásul mindenki akár lakhelyén is letöltheti. Ezért a tárca nem tartja indokoltnak az élsport megtartását a hadsereg kötelékében.

Kiderült az is, hogy a két legnagyobb katonai sportklub, az önálló polgári társulásként tevékenykedő Dukla Banská Bystrica labdarúgó, valamint a Dukla Trenčín jégkorong egyesülete 2002-től már nem számíthat anyagi támogatásra. Az idén ebbe a két klubba 26 millió koronát szánt a tárca, a Dukla sportolóira pedig együttvéve 139 milliót. „Nem szűnik meg teljesen a sport a hadseregben. A jövőben csak a teljesítménysport szintjén maradunk, mert a majdani hivatásos katonáknak is edzetteknek, erőnlétileg felkészülteknek kell lenniük” – fejezte be az ellenérveket elfogadó, de a helyzeten változtatni képtelen főigazgató. Csak azt nem mondta ki, hogy erről máshol, mások döntöttek.

S még valami: a NATO-ba tartó Szlovákia alighanem egyedi utat választott a hadsereg és az élsport kettéválasztásával. Mindez a világ 110 országában megbonthatatlan siker- és dicsőségforrás. Nálunk egy kolonc, amelytől igyekeznek megszabadulni. Pedig Moravcován kívül Sydney szlovák olimpiai érmesei rendre ebben a közegben értek az ország és a hadsereg világhírű sportolóivá. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?