Eltört Marc Gasol lába

<div>Eltört a lába Marc Gasolnak, a Memphis Grizzlies és a spanyol kosárlabda-válogatott első számú centerének, így hosszú kihagyás vár rá.</div><div>&nbsp;</div>

A Grizzlies mindössze egy rövid közleményt adott ki 216 centis játékosáról, amelyben a sérülés tényét közölte, ám arról nem írt, hogy mikor tört el Gasol jobb lába és arról sem, hogy mennyit kell kihagynia. Az észak-amerikai liga (NBA) honlapjának cikke szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a mostani szezonban már nem lesz bevethető.    A 31 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes center kiesése óriási veszteség a Memphis számára. Gasol a csapat egyik legjobbja, az 52 eddigi alapszakasz-meccsen 16,6 pont és 7 lepattanó volt az átlaga, mellyel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az együttes jelenleg 30 győzelemmel és 22 vereséggel a biztos rájátszást érő ötödik helyen áll a Nyugati főcsoportban.    A spanyol válogatottnál is aggódhatnak Gasol miatt, mivel nélküle komolyan csökkennének a csapat esélyei arra, hogy az olimpián legyőzzék a kétszeres címvédő amerikai válogatottat. A spanyolok Londonban és azt megelőzően Pekingben is döntőt játszottak az NBA-sztárokból összeállított tengerentúliak ellen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?