<p>Holnap hajnalban kezdődik Sanghajban a műkorcsolya-világbajnokság. A férfiaknál és a táncosoknál a címvédő is indul, de egyik szakágban sem lefutott a verseny.</p>
Először Kínában
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14271850142732_5.jpg.webp?itok=SCF7P7ct)
ÚJ SZÓ-ELŐZETES
Kína először adhat otthont műkorcsolya-vb-nek, s a házigazda az éremszerzésben is bízhat: a párosok mezőnyébe visszatért a 2006-os és 2010-es világbajnok Pang, Tong kettős, akik számára reális cél a dobogó.
A párosok között idén a kanadai Meagan Duhamel és Eric Radford végre felérhet a csúcsra – már tavalyi programjaikkal is lenyűgözték a közönséget, az elmúlt két évben bronzérmesek voltak. Radfordra egyébként érdemes odafigyelni: ő az, aki egyszer törött orral korcsolyázott végig egy programot, ő az, aki elhunyt edzője tiszteletére zeneszámot komponált, amiből végül egy rövidprogram lett (a tavalyi szocsi olimpia csapatversenyének talán legerőteljesebb momentuma), s ő az, aki tavaly decemberben a nagy nyilvánosság előtt is felvállalta homoszexualitását. Ő az első műkorcsolyázó, aki másságáról pályája csúcsán beszélt, a többiek általában csak visszavonulásuk után coming outoltak.
Duhamelék dolgát az oroszok is megnehezíthetik: a Stockholmban második Eb-címét begyűjtő Juko Kavaguti, Alekszandr Szmirnov duó is esélyes az aranyra.
A nőknél egyértelműen orosz fölény várható: a győzelemért feltehetőleg az Eb-hez hasonlóan ismét Jelizaveta Tuktamiseva és Jelena Ragyionova küzd majd. Előbbi mostanra ért be, kiforrott korcsolyázásával (és akár tripla axellel!) sorra nyeri a versenyeket, az Eb-n is diadalmaskodott. A mindössze 16 éves Ragyionova gyermeki lelkesedéssel vág neki minden versenynek, s igazi energiabomba a jégen – Stockholmban egy pont sem volt közöttük a különbség, Sanghajban is szoros csata várható.
Ahogyan a férfiaknál is: a címvédő japán Juzuru Hanju állapota körül ugyanis sok a kérdőjel. A 20 éves versenyző a Kínai Kupán csúnyán összeütközött a hazai Han Jannal, bekötözött, vérző fejjel korcsolyázott, utána kórházi ellátásra is szorult. Néhány héttel később így is megnyerte a Grand Prix-döntőt, ezt követően azonban megműtötték, majd amikor hat hét után visszatért a jégre, kificamította a bokáját… Az eltökéltségéről ismert Hanjuban nem merült fel, hogy visszalépjen a vb-től, de nem biztos, hogy 100%-os állapotban van.
Számolni kell az olimpia bronzérmesével, a kazah Denisz Tennel is, és természetesen nem szabad megfeledkezni a háromszoros Európa-bajnok, kétszeres vb-bronzérmes spanyol Javier Fernandezről sem.
A táncosoknál az olasz Anna Capellininek és Luca Lanotténak nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja védeni a címét. Capelliniék a GP-szezonban nem voltak túl meggyőzőek, az Eb-n azonban ezüstéremmel jelezték, nem szabad őket leírni. Csakhogy ott vannak a pályafutásuk első vb-aranyára pályázó feltörekvő párok: a regnáló kontinensbajnok francia Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron, valamint a kanadai Kaitlyn Weaver és Andrew Poje.
A jégtáncosok mezőnyében ott lesz a magyar színekben induló Carolina Moscheni, Lukács Ádám kettős és a Szlovákiát képviselő Federica Testa, Lukáš Csölley duó. A nők között is lesz magyar, illetve szlovák induló: Tóth Ivett és Nicole Rajičová. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.