Elment a Fekete Párduc

MTI-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar labdarúgó-válogatott kapuját 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján olvasható megemlékezésből kiderül, hogy a kiváló kapust az újságírók hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába. Négyszer jelölték Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt. 1999-ben beválasztották minden idők tíz legjobb kapusa közé, 1952-ben – az olimpiai győzelem esztendejében – az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója volt.

A pályafutása során Fekete Párducnak becézett sportembert az elmúlt években többször kórházban ápolták, elmondása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, majd többször kilyukadt a tüdeje. Családja csütörtökön közölte, hogy a szokásos kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban ápolják. Tegnap pedig haláláról tájékoztattak.

Az Aranycsapat legendás kapusa 2011. február 4-én, 85. születésnapja alkalmából hoszszabb interjút adott, amelyben többek között arról vallott, hogy csatár szeretett volna lenni. „Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem” – mondta az olimpiai aranyérmes labdarúgó, aki már 14 évesen bemutatkozott az élvonalban szülővárosa, a Dorog színeiben.

Arra a kérdésre, hogy elcserélné-e ötkarikás győzelmét a világbajnoki címre, igennel válaszolt. „1952-ben még a legjobbak szerepeltek az olimpián, mert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 1956-ban szabályozta, hogy csak utánpótláskorúak szerepelhetnek a nyári játékokon, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vb-döntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk” – mondta Grosics, aki haláláig követte a futballt, de már csak televízióban, mert egészségi állapota ezt tette lehetővé.

A játékosként elért kiváló eredményei mellett arra nagyon büszke volt, hogy Budapesten iskolát, Gyulán pedig labdarúgó-akadémiát neveztek el róla. Hozzátette, amikor ennek jelentőségébe belegondol, elsősorban azokra emlékezik, akik lehetővé tették számára, hogy ilyen pályafutása legyen, külön kiemelve a szüleit. „Ami tegnap történt, az nem foglalkoztat. Viszont gyermekkorom emlékei egyre élesebbek. Számomra fontos ezek újraélése. Úgy kell viszonyulni a sporthoz, hogy legyenek élmények, melyekre öregkorában szívesen gondol viszsza az ember. De csak az élheti át újra ezeket az emlékeket, aki mindent megtett a sikerekért” – mondta három éve Grosics, akinek életéről Keresztlécen címmel készült dokumentumfilm.