Éllovas lehet a Fradi

Budapest. Ma kerül sor a korábbról elhalasztott Kispest–Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésre, amelyen az őszi elsőség a tét.

Budapest. Ma kerül sor a korábbról elhalasztott Kispest–Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésre, amelyen az őszi elsőség a tét. Ferencvárosi győzelem esetén ugyanis a zöldek telelhetnek az élen, míg a sereghajtó Kispest számára egyrészt az utolsó helyről való elmozdulás, másrészt Szurgent Lajos vezetőedző további sorsa a tét.

A hírek szerint a kispesti keretben komolyabb játékosmozgás várható a szünetben, éppen az Üllői útról érkezhet Hrutka János, Varga Zoltán és Földvári Csaba, sőt, a Fradinál két évvel ezelőtt edzőként tevékenykedő, azóta pedig a Dinamo Zagrebnél tréneri feladatokat ellátó Marijan Vlak szerepvállalása is szóba került. Kispesten eleve az utolsó öt fordulóra kötöttek szerződést a hűséges szakvezetővel, Szurgent Lajossal, aki maga sem titkolta, további sorsa a Fradi és persze saját csapata kezében van.

„Garami József együttese sokkal erősebb játékosállománnyal rendelkezik a miénknél – ismerte el Szurgent. – Talán a kulcsemberek, Lipcsei, Gera és Tököli kikapcsolása esetén lehet esélyünk, de akár azt is mondhatnám, tizenegy ferencvárosit kellene semlegesíteni, ami lehetetlen vállalkozás. Már az egy pont megszerzése esetén is boldog lennék, a győzelem pedig a csodával lenne határos, hiszen sok fiatal kap majd helyet a csapatunkban.”

A Ferencváros szakvezetőjének, Garami Józsefnek két problémával kell megbirkóznia a csapat összeállításakor. Dragóner sérülése még mindig nem jött teljesen rendbe, Kapics pedig csütörtökre belázasodott. Ugyanakkor a rutinos mester akkor sem lenne nyugodt, ha a legjobb tizenegy futhatna ki a Bozsik-stadion gyepére.

„Tökéletes koncentrációra lesz szükségünk, mivel a Kispest a létéért, azaz a bennmaradásért küzd, ezért minden labdáért ádáz csata dúl majd a pályán – jósolta Garami. – Bízom a sikerünkben, elvégre az utolsó pillanatban nem lenne szabad kiengedni a kezünkből az őszi elsőséget. Ez már csak azért is fontos lenne, mert tavasszal az Újpest elleni rangadóval kezdünk, aztán a ZTE ellen lépünk pályára a kupában, majd megyünk Debrecenbe, ami kőkemény hétnek ígérkezik.”

Az őszi idény zárómérkőzése ma 18 órakor kezdődik a Bozsik-stadionban, a játékvezető Hanacsek Attila lesz. A találkozót a műholdas m2 élőben közvetíti.

A bajnokság állása

1. MTK 17 12 2 3 34:15 38

2. FTC 16 11 2 3 31:11 35

3. Újpest 17 9 3 5 37:26 30

4. Debrecen 17 7 8 2 34:25 29

5. Győr 17 8 3 6 28:23 27

6. Siófok 17 7 5 5 23:22 26

7. ZTE 17 7 4 6 33:29 25

8. Sopron 17 4 4 9 22:31 16

9. Videoton 17 3 6 8 16:27 15

10. Dunaferr 17 3 5 9 21:32 14

11. Békéscsaba 17 4 1 12 23:44 13

12. Kispest 16 3 3 10 21:38 12

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?