Ellentmondásos személyiség volt az Öreg, de eredményei igazolták

– Széchy Tamás halálhíre megrázott – nyilatkozta Kiss László, az úszóválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya a nagy elődről, a néhai kollégáról, akivel annak idején hosszú időn át közösen dolgoztak a magyar sikerekért.

– Széchy Tamás halálhíre megrázott – nyilatkozta Kiss László, az úszóválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya a nagy elődről, a néhai kollégáról, akivel annak idején hosszú időn át közösen dolgoztak a magyar sikerekért. „Vitathatatlanul ő volt minden idők legnagyobb magyar edzője, sőt, talán a világ úszósportjának is” – mondta az elhunytról Kiss László az MTI-nek.

Széchy Tamás első olimpiai bajnokának, az 1980-ban Moszkvában győztes Wladár Sándornak első reakciója az volt, sajnálja, hogy élete végére egyedül, teljesen magára maradt az „Öreg”, s bár gondolt rá mostanság többször is, hogy fel kéne keresnie, mert nagyon régen találkoztak, ezt végül mégsem tette meg. „Az idő tájt 15 éven át napi nyolc órán keresztül együtt voltunk, még a szüleimmel sem töltöttem el annyi időt, mint vele, az edzőmmel, mégsem tudtam meg igazán soha, kicsoda is ő valójában. Ellentmondásos, kiismerhetetlen egyéniség volt és maradt is számomra. Olyan ember, aki soha sem veszített, amit kigondolt, mindig véghez is vitte. Meghatározó, bár nem mindig pozitív élményeket hagyott örökül, erős, szuggesztív egyéniség volt, olyan, aki mindenre hajlandó a cél érdekében. Halálával bizonyosan véget ért egy jelentős korszak, a magyar úszósport meghatározó alakja távozott örökre. Velem kezdődött olimpiai sikersorozata, hiszen Csík Ferenc után évtizedekkel én voltam az első magyar férfi úszó, aki olimpiát tudott nyerni. Óriási elégtétel lehetett ez a számára. Engem talán szeretett, jó médium voltam, befolyásolható, akire nagyon tudott hatni, akit jól tudott irányítani. Bennem látta meg azt, aki a céljai megvalósítására alkalmas, sok energiát fektetett belém olyan szélsőséges egyéniségként, akit azonban az eredmények igazoltak. Megfejthetetlen személyiség volt, akinél nem mindig esett teljesen egybe amit gondolt azzal, amit mondott. Miután én elhagytam az uszodát, sose hívott fel, igaz, én sem kerestem őt. Hiányérzetem van. Az bizonyos, hogy edzésmódszerei ma is meghatározóak. Friss olimpiai ezüstérmesünk, Gyurta Dániel is részben Széchy metódusa alapján készült, de lényegében a Spartacus is az ő edzésmódszereit használta” – mondta Wladár Sándor.

„Nyilvánvaló, hogy gyerekeim az első uszodai lépéseket nála tették meg” – jelentette ki Széchy Tamás legelső tanítványainak egyike, a világbajnok Verrasztó Zoltán, akinek lányát, Evelynt és fiát, Dávidot is ma már a legnagyobb honi tehetségek között tartják számon. „Halála megdöbbentett, borzasztó korán elment. Mintha az édesapámat veszítettem volna el, olyan érzés, bár szerencsére az eredeti megvan, mégis hozzám nagyon közel álló emberrel, egy pótszülővel lettem most szegényebb. Nem is az érmek ötlöttek eszembe, hanem életképek jöttek elő, amikor megtudtam, hogy meghalt. Például az, hogy ott vagyok a Csaszi brüggölőjében, a meleg vízben, ő pedig azt mondja nekem: akármilyen pici vagy is, világbajnok leszel. Az lettem. Aztán egy másik kép villan fel, 1976 tavaszáról. Az USA-bajnokságra utaztunk, s így szólt hozzám az Öreg: ne izgulj, úgyis világcsúcsot úszol. Világcsúcsot úsztam.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?