Ellentétes félidők és remek foci Csallóközcsütörtökben

foci illusztráció

A sors szeszélye folytán úgy alakult, hogy a hétvége futballprogramja csupa rangadót kínált a szurkolóknak Dél-Szlovákiában. Nem volt ez alól kivétel a dunaszerdahelyi VI. AG Sport Liga 18. fordulója sem, amely során a listavezető csallóközcsütörtökiek a második helyen tanyázó királyfiakarcsaiakat fogadták.

A párosításnak külön pikantériát kölcsönzött az a tény, hogy a mérkőzés kezdete előtt mindkét csapat azonos pontszámmal (41), azonos mutatókkal állt a tabellán, egyedül a gólkülönbség terén állt jobban a hazai csapat, viszont az első egymás elleni meccsüket a karcsaiak nyerték.

Nem csalódott a mintegy 200 néző, a két csapat a helyezésének megfelelően rendkívül izgalmas csatát vívott. Az első félidőben inkább a hazaiak domináltak, akiket az erős hátszél is támogatott, de a vendégek támadásaiban is ott volt a gólveszély. Az első pár perc tapogatózó játékkal telt, majd beindultak a csapatok. Az első negyedóra végéig három hatalmas hazai helyzetet is feljegyezhettünk, majd a 23. percben megtört a jég: egy erőszakos csütörtöki labdaszerzés után Havlík Imre gyönyörűen kilőtte a jobb alsót. A vendégeknek még felocsúdni sem volt idejük, amikor újabb gólt kaptak. Kapusuk rossz ütemben mozdult ki a kapujából, és a labda helyett a kiugró csütörtöki csatár lábát húzta el. A teljesen jogos 11-est Dužek Martin értékesítette. Egy szurkoló már ekkor vizioniálta, hogy ez a meccs zsebben van. Társa viszont megjegyezte, nem lesz sétagalopp a második félidő. És igaza lett…

A szünetben a vendégek némi átszervezést hajtottak végre a játékrendszerükben, ami a második félidőben rögtön meg is mutatkozott. A szél támogatását is kihasználva rohamozni kezdték a hazai kaput. Nem kellett sokat várni a szépítő gólra, ami a mérkőzés talán legszebb jelenete is volt egyben. Az 58. percben egy jobb oldali beadásra pontosan érkezett a karcsaiak centere, és védhetetlenül a hálóba fejelt. Ezt követően pörögtek fel igazán az események, volt minden, amiért érdemes meccsre járni: helyzetek itt, helyzetek ott, 11-esgyanús szituáció, kapufa, kapusbravúrok. A vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak, még az utolsó percben is akadt két ordító helyzetük, de az eredmény már nem változott.

A mérkőzés után picit elszabadultak az indulatok, de a rendezők gyors fellépésének köszönhetően gyorsan lecsillapodtak a kedélyek. Gulázsi Attila, a vendégek csapatvezetője elmondta, nagyon színvonalas mérkőzést játszottak. „Bár pontért jöttünk, de mégsem vagyok csalódott, mert bebizonyítottuk, nem véletlenül állunk ott, ahol állunk. Megyünk tovább, mert vannak céljaink. Büszke vagyok a fiúkra. Ma egyszerűen nem volt szerencsénk.ˮ

Illés Attila, a hazaiak segédedzője is kiemelte, hogy ritkán látható, jó mérkőzés volt a derbi, két ellentétes félidővel. „Nagy öröm, hogy sikerült itthon tartanunk a 3 pontot, még ha egy kis szerencse is kellett hozzá. Keményen dolgozunk tovább, mert a versenyfutás még messze nem ért véget.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?