Budapest. Elkészítették a magyar teremlabdarúgó-bajnokság vasárnapi döntőjének sorsolását. A házigazda Debrecen a Ferencvárossal és az NB I/B-s Haladással került egy csoportba, a másik triót a ZTE, az MTK és a másodosztályú REAC alkotja.
Elkerülte egymást az FTC és az MTK
Budapest. Elkészítették a magyar teremlabdarúgó-bajnokság vasárnapi döntőjének sorsolását. A házigazda Debrecen a Ferencvárossal és az NB I/B-s Haladással került egy csoportba, a másik triót a ZTE, az MTK és a másodosztályú REAC alkotja. A három-három csapat körmérkőzést játszik, majd az első helyezettek a másik ág másodikjával mérkőznek az elődöntőben. A Főnix-csarnokban sorra kerülő finálé 14 órakor kezdődik. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.