Elindult hódító útjára a biatlon; az első amerikai hokicsoda

1960

Rengeteg kritikát kapott az 1960-as ötkarikás helyszín kiválasztása, hiszen a NOB nem egy helységnek adta a jogot, hanem egy fehér foltnak a térképen. Avery Brundage NOB-elnök például így jellemezte a kaliforniai Squaw Valley-t: egy lyuk a hegyekben.

A téli olimpiák történetében először építettek olimpiai falut, ahol hétszázötvenen fértek el. Squaw Valley-vel egy nagy baj adódott, mégpedig a bobpálya hiánya. A szervezők kiderítették, hogy mindössze nyolc ország indítana bobosokat, ezért úgy döntöttek, ennyi versenyzőért nem vesződnek a költséges beruházással. Így a téli játékok történetében ez az egyetlen, amelyen nem rendeztek bobversenyeket.

A kaliforniai olimpia sok újítást is hozott, a legnagyobb talán az volt, hogy a tévés közvetítési jogokat ötvenezer dollárért megszerző CBS végig élőben számolt be a versenyekről. Szintén látványos újdonság volt az IBM egy korai számítógépe, amelyet az eredmények közlésénél vetettek be. A mérésnél megjelentek az elektronikus eszközök. A nézőknek a völgy szélén található nagy parkolókban kellett az autóikat hagyniuk, onnan pedig buszokkal szállították őket tovább.

Lestander az első győztes

A bobosok ugyan nem lehettek ott, de a négy évvel korábbi olimpiához hasonlóan nyolc sportágban rendeztek versenyeket, bekerült ugyanis a programba a biatlon. A sílövészet korai változata, a katonai síőrjárat ugyan szerepelt már az első, 24-es játékokon, az új forma, a biatlon első versenyét csak 1958-ban rendezték meg. Az olimpián egyetlen számot rendeztek, ezt a svéd Klas Lestander nyerte. A győztes csak a tizenötödik legjobb időt futotta, ám a húsz lövés egyikét sem hibázta el, így ő lett a legjobb. A legjobb sífutó, a francia Victor Arbez hiába volt jobb nála hét és fél perccel, csak kétszer talált célba, és végül 25. lett a harmincfős mezőnyben.

1928 óta először nem szerzett magyar sportoló érmet a téli olimpián, és ez sajnos így is maradt még húsz évig. Squaw Valley-ben mindössze három magyar szerepelt, a sífutó Bartha Magdolna 24. helye volt a legjobb eredmény.

 

Kapcsolódó cikkünk

Szologubov besegített

A jégkorongtorna két nagy esélyesének a kanadai válogatottat, illetve az előző olimpia győztesét, a szovjet csapatot tartották, az amerikaiak viszont meglehetősen fiatal kerettel vágtak neki a tornának. Ennek ellenére a házigazdák igen meggyőző teljesítményt nyújtottak, a Cleary (Bill és Bob), valamint a Christian (William és Roger) testvérpárok vezérletével minden mérkőzésüket megnyerték, és megszerezték az Egyesült Államok első olimpiai bajnoki címét jégkorongban. Az utolsó, a csehszlovákok elleni meccs döntött az aranyról, a hazaiak csak győzelemmel előzhették meg a kanadaiakat. A csehszlovákok 4:3-ra vezettek az utolsó harmad előtt, amikor a hazaiak öltözőjébe tévedt a legyőzött szovjetek egyik hokisa, Szologubov. Angoltudás híján elmutogatta az amerikaiaknak, hogy vegyenek magukhoz oxigént. Megfogadták a tanácsot, és húsz perc alatt ötöt ütve 9:4-re nyertek, és olimpiai bajnokok lettek.

Érdekes

Squaw Valley, 1960

Időpont: 1960. február 18.–28.

Résztvevők: 30 ország 665 sportolója (144 nő)

Sportágak/versenyszámok: 8/27

Magyar érem: –

Csehszlovák érem: Karol Divín, műkorcsolya

Divín sérülten is dobogós

A legérdekesebb sztori a műkorcsolyázáshoz fűződött: az ötkarikás játékokon családi eseménnyé zsugorodott a sportág versenye, a férfiaknál az a David Jenkins győzött, aki az 1956-os női verseny aranyérmesének, Hayes Alan Jenkinsnek a testvére volt. A Squaw Valley-ben a nők között nyertes Carol Heiss pedig később David Jenkins sógornője lett...

Kitett magáért a pozsonyi Karol Divín, aki az olimpia előtti edzőtáborozás során izomszakadást szenvedett, így nem is indulhatott az Eb-n. Az ötkarikás játékokra viszont sérülten is nevezték, mert megígérte, hogy mindenképpen befejezi a versenyt. Nagy fájdalmak közepette be is fejezte az akkor 24 éves budapesti születésű korcsolyázó, nem is akárhogyan, hiszen ezüstérmes lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?