A válogatottban 21-es mezben játszó Diogo Jota 2025. július 3-án egy autóbalesetben huynt el testvérével, André Silvával együtt
Három európai csapat biztosította helyét a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapata között, de csak a portugáloknak kellett nagy erőket mozgósítania a sikerhez.
A spanyolok nem sok esélyt adtak az osztrákoknak, már az első félidőben megszerezték a vezetést és csak Alexander Schlager kapusnak volt köszönhető, hogy nem lett nagyobb a különbség.
A szünet után Ausztria is eljutott az ellenfél kapujáig, de azt egyszer sem találták el.
Spanyolország viszont még kétszer betalált és magabiztosan jutott a nyolcaddöntőbe.
A spanyol válogatott továbbra is kapott gól nélkül menetel, Unai Simón pedig immár 518 perce nem kapott gólt világbajnokságon. A kapus ezzel Walter Zenga rekordját döntötte meg. Az olasz eddig 517 perccel állt a vonatkozó rangsor első helyén. A spanyolok egyébként 34 meccs óta veretlenek a rendes játékidőben és 2010 óta először nyerték meg a csoportkör utáni első meccsüket. Akkor világbajnoki címig meneteltek.
„A nagy csapatok akkor jelennek meg, amikor szükség van rájuk. Örülök, mert ma minden tekintetben közel tökéletesek voltunk, nagyszerű meccset játszottunk. De folyamatosan fejlődnünk kell, mert minden meccs egyre nehezebb lesz, a legjobb tizenhat között is komolyabbak már az ellenfelek.
Mindig lehet fejlődni és ez a csapat meg is követeli ezt. A játékosaim mindig többet akarnak. Oyarzabal megmutatta a benne rejlő potenciált, és a társai is így tettek.
Rendkívüli meccset játszottak” – nyilatkozta Luis de la Fuente, a spanyolok szövetségi kapitánya, aki korábban sok kritikát kapott, de most két gólt szerző csatáráról is beszélt.
A nyolcaddöntőbe jutásért
Spanyolország-Ausztria 3:0 (1:0)
Los Angeles, SoFi Stadion, 70 492 néző, v.: Glenn Nyberg (svéd)
Gólszerzők: Oyarzabal (36., 89.), Porro (66.)
Sárga lap: Posch (83.)
Spanyolország: U. Simón–Porro, Cubarsí, Laporte (Pubill, 93.), Cucurella–Rodri, Pedri (Ruiz, 93.)–Yamal (Gavi, 85.), Olmo (Merino, 71.), Baena (F. Torres, 71.)–Oyarzabal
Ausztria: A. Schlager–Posch (Prass, 86.), Danso, Alaba, Laimer–Seiwald (Chukwuemeka, a szünetben), X. Schlager (Grillitsch, a szünetben)–Schmid (Kalajdzic, 60.), Wanner, Sabitzer–Gregoritsch (Arnautovic, 60.)
A spanyolok ellenfele hétfőn 21 órától a portugál válogatott lesz, amely megőrizte sorozatát, miszerint még sosem kapott ki a horvátoktól. Pedig ők szerezték meg a vezetést a játéknap második meccsén.
A góllövőkön kívül azonban a játékvezetők is főszereplők voltak a kiélezett találkozón, hiszen lesgólokat is visszavontak, VAR-vizsgálat után Eskas bíró büntetőt is ítélt, és miután Portugália fordított,
a horvát válogatott 103. percben szerzett egyenlítő gólját is videózás után vonták vissza.
A meccs emberének Cristiano Ronaldot válaszották, aki 41 évesen és 147 naposan a világbajnokságok történetének legidősebb játékosa lett, aki egyenes kieséses szakaszban gólt lőtt. A portugálnak ez volt az első vb-gólja a csoportkört követően.
„A bekapott gól után kissé pánikba estünk, de ilyen a foci. A büntető után már valamivel jobban játszottunk. Kidolgoztunk néhány helyzetet és úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.
Luka Modriccsal sok évet játzottam együtt, ő egy legenda. Megemlékeztünk Diogo Jotáról is, aki fentről néz minket.
Mindannyian érezzük, hogy itt van velünk” – beszélt a sajtóhírek szerint visszavonuló horvát klasszisról Cristiano Ronaldo. Korábbi válogatott csapattársáról, Diogo Jotáról már megemlékeztek a vb első meccsén is, ám halálának első évfordulóján, a mezét elővéve ünnepelték a továbbjutást.
A nyolcaddöntőbe jutásért
Portugália–Horvátország 2:1 (0:0)
Toronto, BMO Field, 43 036 néző, v.: Eskas (norvég)
Gólszerzők: Ronaldo (68., 11-esből), G. Ramos (94.), illetve Perisic (53.)
Sárga lap: Rúben Dias (17.), illetve Modric (59.), Perisic (98.)
Portugália: D. Costa–Cancelo (G. Ramos, 62.), Dias, Veiga, Mendes–J. Neves, Vitinha (B. Silva, 62.)–Neto (F. Conceicao, 62.), B. Fernandes (Semedo, 62.), R. Leao–Ronaldo (R. Neves, 81.)
Horvátország: Livakovic–Stanisic, Sutalo, Pongracic, Perisic–Modric, Kovacic (Kramaric, 96.)–Vlasic (Gvardiol, 92.), P. Sucic, Baturina (Pasalic, 70.)–Budimir (Matanovic, a szünetben)
A svájciak átvészelték Algéria kezdeti lendületes játékát, majd már az első félidőben megszerezték a vezetést. A szünet után kihasználták az afrikai csapat védelmének hibáját és kettőre növelték előnyüket és innentől végig kontrollálták a meccset.
Svájc 88 év után nyert meccset a vb egyenes kieséses szakaszában.
1938-ban, egy 16 csapatos tornán, amely azonnal nyolcaddöntővel kezdődött, a németeket ejtették ki, de a legjobb nyolc között a magyaroktól már kikaptak. Most a nyolcaddöntőben Kolumbiával vagy Ghánával játszhatnak.
A nyolcaddöntőbe jutásért
Svájc–Algéria 2:0 (1:0)
Vancouver, BC Place, 52 497 néző, v: Yael Falcón Pérez (argentin)
Gólszerzők: Embolo (10.), Ndoye (46.)
Sárga lap: Saibi (36.), Budaui (72.)
Svájc: Kobel–Zakaria (Widmer, 87.), Elvedi, Akanji, Rodríguez–Freuler, Xhaka–Ndoye (Aebischer, 87.), Manzambi (Okafor, 70.), Vargas (Rieder, 70.)–Embolo (Amdouni, 82.)
Algéria: Zidane–Belgali (Bulbina, 82.), Mandi, Benszebaini, Ait-Nuri–Zerruki (Guiri, 58.), Bentaleb (Budaui, 71.), Saibi–Mahrez (Hadzs Mussza, 71.), Maza, Auar (Hadzsam, 58.)
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.