Elharapódzó rasszizmus árnyékolja a PL-hajrát

rasszizmus premier league

Nemcsak Angliában, a topligákban is romlik a helyzet, csak a zéró tolerancia segíthet.

Az elmúlt hetekben számtalan rasszista incidens borzolta a kedélyeket Angliában, az elharapódzó gyűlölethullám miatt most már nem telik el úgy játéknap a világ legnagyobb topligáiban, hogy ne vegzálnának a bőrszínük vagy vallásuk miatt játékosokat. 

A hónap közepén a West Ham United a Manchester United vendégeként lépett pályára (és szenvedett 2–1-es vereséget), a meccs előtt pedig az Old Traffordra igyekvő drukkerek egy helyi villamoson a városi rivális Tottenhamet gyalázó antiszemita nóták éneklésével múlatták az időt. Az esetet ráadásul felvették és megosztották az interneten, a tettesek ezzel végleg kiírták magukat a WHU életéből.

Röviddel a felvétel megjelenése után a West Ham vezetése nyilatkozatban határolódott el a saját drukkereitől. „Megdöbbentünk, amikor megláttuk a videófelvételt és annak tartalmát. Azonnali lépéseket tettünk annak érdekében, hogy megpróbáljuk azonosítani az elkövetőket, és amennyiben sikerül, az adataikat átadjuk a rendőrségnek. Őket örökre kitiltjuk a stadionunkból, és soha többet nem utazhatnak el az idegenbeli mérkőzéseinkre. A West Ham United egyértelmű álláspontja, hogy a klubon belül nincsen helye az ilyen viselkedésnek. Nem szeretnénk, ha az ilyen egyéneket a West Hammel azonosítanák, őket nem látjuk szívesen, nincs helyük egy civilizált társadalomban” – írta a klub hivatalos közleményében.

Érdekes

Díjat kapott a rasszizmus elleni küzdelméért Sterling

Díjat kapott a rasszizmus elleni küzdelméért a Manchester City labdarúgója, Raheem Sterling. Az elismerést a BT Sports televíziós csatorna éves díjátadó gáláján vehette át Gareth Southgate szövetségi kapitánytól. 

Az angol játékos szerint a hátrányos megkülönböztetést teljesen meg kellene szüntetni a sport világában, és ezért rendszeresen tesz is, elsősorban a közösségi média felületein.

„Kezdetben azt hittem, hogy csak a saját élményeimről beszélek, és nem gondoltam, hogy ekkora figyelmet fogok kapni” – mondta Sterling a díjátadón. „Csupán az Instagram-követőimnek akartam elmondani néhány dolgot, de az emberek elkezdtek odafigyelni rá. És nemcsak beszéltek róla, megpróbáltak változtatni is. Nagyon jó érzés azt látni, hogy az emberek hallgatnak rád, és jobbá akarják tenni a világot.”

Egy új petíció azt követeli, hogy kilencpontos büntetéssel és három zárt kapus mérkőzéssel sújtsák azokat a klubokat, melyek szurkolói rasszista megnyilvánulásokat tesznek. A kezdeményezést támogatja Sterling is.

Nem javul a helyzet a Chelsea-nél

Az incidens két nappal azután történt, hogy egymástól függetlenül Prágában és Londonban is hasonló botrány történt. A csütörtöki, Slavia Praha elleni Európa-liga-mérkőzés előtt a Chelsea szurkolói iszlámellenes nótákkal becsmérelték a Liverpool egyiptomi válogatott támadóját, Mohamed Szalah-t, míg az Arsenal drukkerei a Napoli szenegáli válogatott védőjét, Kalidou Koulibalyt inzultálták. 

Szalah esetében ismét az internet árulkodott, a 19 másodperces videófelvételen terroristaként aposztrofálta a támadót a hat drukker (naná, hogy egy prágai kocsmában, nem éppen józan állapotban), akik közül hármat még a meccs előtt lekapcsoltak, és nem engedtek be a stadionba. A másik három tettes meg sem próbált bejutni, a klub pedig jelezte, hogy vizsgálatot indít az ügy miatt, és komoly szankciókat helyezett kilátásba.

„A Chelsea minden diszkriminációt elítél, és amennyiben egyértelmű bizonyíték van arra, hogy bérletes vagy jegytulajdonos ilyet követ el, akkor a lehető legerősebben fellépünk ellene. Az ilyen személyek csak zavarják a Chelsea támogatóinak többségét, akik kivetik őket maguk közül” – írta a londoni klub. 

Az FC Liverpool köszönetet mondott a riválisnak az elkötelezettségért, és hogy azonnal léptek a felelősök azonosítása érdekében.

A Chelsea esetében visszatérő jelenségről beszélünk, tavaly is többször okoztak problémát a szurkolói. December elején a Manchester City elleni Premier League-meccsen az ellenfél támadóját, Raheem Sterlinget illeték rasszista szavakkal, ami miatt a klub négy személyt kitiltott a stadionjából.

Ezt követte a Vidi elleni, budapesti Európa-liga-csoportmérkőzés, amelyen a vendégszurkolók antiszemita megnyilvánulása (a városi rivális Tottenhamet gyalázó rigmust énekeltek a Groupama Arenában) miatt az európai szövetség vizsgálatot indított. 

„Minden egyén, aki nem tudja felfogni ezt az egyszerű üzenetet, és szégyenbe hozza a klubot antiszemita vagy rasszista szavakkal valamint tettekkel, a lehető legkeményebb szankcióval néz szembe” – nyilatkozta akkor a klub egyik szóvivője. Az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága végül – bár súlyos szankciókat is emlegettek – a február 28-i ülésén úgy döntött, ejti az ügyet.

Érdekes

Van Gaal és a huhogás

Magyarországon a legnagyobb vihart kiváltó eset a Ferencváros és az Ajax 1995-ös Bajnokok Ligája-mérkőzésén történt. Nem valószínű, hogy a hollandok Budapesten találkoztak először a rasszizmus ezen formájával, de a Louis van Gaal vezette csapat nagyon kiborult azon, hogy a Fradi-szurkolók egy csoportja végig huhogó majomhangokat hallatott, amikor a fekete játékosok labdához értek. Michael Reiziger, Winston Bogarde, Edgar Davids és Patrick Kluivert mellett pályára lépett két nigériai, George Finidi és Nwankwo Kanu is. Van Gaal állítólag majdnem lehívta a pályáról a játékosait meccs közben, majd a sajtótájékoztatón alaposan kiosztotta a hazaiakat. „A nézők folyamatosan majomugatást hallatva gúnyolták színes bőrű játékosainkat, akik valósággal visszahőköltek: milyen nép az, amely őserdei hangokat hallatva fogadja a vendégeit?” – dühöngött a szakember. 

A helyzetet a magyar klub és a sportsajtó is nagyon bután kezelte, a Fradi egy egyszerű bocsánatkéréssel nagyot léphetett volna a békülés felé, ehelyett ellenük folytatott sportszerűtlen kampányról beszélt, míg a Nemzeti Sport a Van Gaal-féle lenézést és arroganciát emlegette. A szakemberben olyan nyomot hagyott mindez, hogy amikor 2012 szeptemberében már a holland válogatott szövetségi kapitányaként visszatért egy budapesti vb-selejtezőre, akkor is felemlegette a huhogást.

Zéró tolerancia az Arsenalnál

Ami az Emiratesben történteket illeti: az Arsenal vizsgálatot indított, miután a Napoli elleni Európa-liga-negyeddöntő első félidejében az egyik hazai szektorból rasszista inzultusok érték a vendégek szenegáli válogatott védőjét, Kalidou Koulibalyt. Az Ágyúsok zéró toleranciát hirdettek, és ígéretet tettek a felelősök megtalálására.

„Teljesen elítéljük a rasszizmust. Elindítottunk egy vizsgálatot a tettes azonosítására. Zéró toleranciát alkalmazunk, aki ennek nem képes megfelelni, nemkívánatos személy a klubnál és eltiltjuk a mérkőzéseinktől. Rendkívül sokszínű a közösségünk, szerencsére az Arsenal-családban ritkán fordulnak elő hasonló események. Arra bátorítjuk a szurkolókat, hogy minden kirívó esetet jelentsenek” – írta pénteki közleményében a londoni klub.

Decemberben a klub egyik játékosát érte inzultus, Pierre-Emerick Aubameyangnak az egyik Tottenham-drukker banánt dobott be a pályára. A tettest azonnal letartóztatták, és négy évre eltiltották a futballmérkőzések látogatásától. „Nagyon csalódott vagyok a Napoli ellen történtek miatt. Fájdalmas dolog feketének lenni, 2019-ben az ilyen esetek nem tesznek jót az angol futballnak” – mondta a gaboni válogatott csatár.

Érdekes

Magyar szektorbezárás rasszizmusért

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szektorbezárással büntette az MLSZ-t a Szlovákia–Magyarország Eb-selejtezőn tanúsított rasszista szurkolói viselkedés miatt – írja az mlsz.hu.

Az MLSZ korábban már kapott rasszista megnyilvánulások miatt szektorbezárásos büntetést, így visszaesőnek számított. Ez súlyosbította a büntetést, ami azt jelenti jelen esetben, hogy a Wales elleni hazai Eb-selejtezőre háromezerrel kevesebb magyar szurkoló válthat belépőt.

Ezenfelül a Szlovákia és a Horvátország elleni mérkőzések kapcsán több tízezer eurós bírságot is fizetnie kell az MLSZ-nek további nézőtéri fegyelmezetlenségek miatt.

Az UEFA a szlovák szövetséget 43 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a magyar válogatott elleni Eb-selejtezőn tapasztalt szurkolói rendbontások miatt.

Sterling a középpontban

Április 19-én a manchesteri rendőrség őrizetbe vett egy 29 éves férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy a Manchester City edzőközpontjában rasszista kijelentéseket tett az együttes válogatott labdarúgójára, Raheem Sterlingre.  

„A rasszizmus semmilyen formája nem tolerálható Manchesterben, ilyesminek nincs helye civilizált társadalomban” – nyilatkozta Paul Walker, a rendőrség főfelügyelője. Hozzátette: minden ilyen ügy kivizsgálását rendkívül komolyan veszik.

Az eset a Tottenham Hotspur elleni hazai bajnoki előtt történt. Sterling – aki két góllal vette ki a részét a 4–1-es győzelemből – hétfőn jelentette a történteket a rendőrségen.

Néhány nappal később négy hónap börtönbüntetésre ítélték a rasszista férfit. A 29 éves Karl Andersonnak – aki elnézést kért tettéért – száz font pénzbüntetést is fizetnie kell.

Sterling pár héttel korábban is a támadások céltáblája volt. Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya, valamint több játékosa szerint rasszista bekiabálásokat hallottak a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőn, amelyen Anglia 5–1-re diadalmaskodott.

Southgate a podgoricai találkozó után a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, amikor Danny Rose a meccs hajrájában sárga lapot kapott, egyértelműen rasszista bekiabálásokat hallott a lelátóról. A kapitány szerint ezt az UEFA-ellenőröknek is hallania kellett. Southgate jelezte, az angol szövetség jelenti az esetet.

Callum Hudson-Odoi (Chelsea) – aki először volt kezdő a válogatottban – azt mondta, az ötödik angol gól ünneplése közben öngyújtóval dobták meg őket a hazai drukkerek.

A végeredményt beállító Raheem Sterling gólörömével a rasszista nézőknek üzent. „Ez a legjobb módja, hogy elhallgattasd az irigyeket (igen, valójában a rasszistákra gondolok)” – írta a közösségi oldalán a Manchester City sztárja.

A 49-szeres válogatott támadó a meccs után azt nyilatkozta, reméli, súlyosan – például zárt kapus mérkőzéssel – bünteti meg az UEFA a montenegróiakat. Sterling szerint a rasszisták csak így tanulhatnak az esetből. Az UEFA másnap délután bejelentette, hogy fegyelmi vizsgálatot indít a podgoricai mérkőzésen történtek miatt. A vizsgálat elindításáról beszámoló AFP hírügynökség kiemeli, hogy októberben Romániának kellett rasszista megnyilvánulások miatt egy zárt kapus mérkőzést játszani, miután a Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen a román drukkerek a magyarokat sértő rigmusokat énekeltek a lelátón.

Érdekes

Aggasztó angliai állapotok

Novemberben a Kick It Out nevű, az angol labdarúgás diszkrimináció elleni szervezete azt jelentette, hogy az előző szezonban tizenegy százalékkal emelkedett a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos visszaélések száma. A szervezet 520 panaszt kapott anonim rendszerén keresztül: a statisztika szerint a rasszizmus 22 százalékkal, a homofóbia pedig 9 százalékkal nőtt, és valószínű, hogy a számadatok idén tovább fognak emelkedni. Miután ezek csak a bejelentett esetek, felveti annak a lehetőségét, hogy a helyzet rosszabb, mint amit a Kick It Out adatai sugallnak. A szervezet arra figyelmeztet, ha nem kezelik a problémát és nem találnak sürgősen megoldást, akkor Angliában robbanásszerűen megnő a rasszista esetek száma.

Botrány a női futballban is

A Guardian egy összefoglaló írásában összeszedte a február óta történt ismert eseteket. Két hónapja egy West Ham-rajongó ugyancsak leterroristázta Mohamed Szalah-t, egy Burnley-drukkert bűncselekménnyel vádoltak, amiért zaklatta a Brighton kameruni válogatott védőjét, Gaetan Bongot. De a brightoniakat sem kellett félteni, ők a Huddersfield Town nigériai születésű, dán középpályására, Phillip Billingre szálltak rá. A Millwall ellen eljárást indított az angol szövetség, amiért szurkolóik egy része az Everton iráni tulajdonosát ócsárolta. 

Nagy csalódást okozott a korábbi 59-szeres angol válogatott Peter Beardsley is, a Newcastle United utánpótlásában dolgozó 58 éves szakember márciusban távozott, miután azzal vádolták, hogy gyakran használ degradáló, rasszista kifejezéseket. 

Egy januári, női bajnokit követően a Tottenham Hotspur játékosa, Renée Hector azzal vádolta meg a Sheffield Unitedben szereplő Sophie Jonest, hogy majomhangokat hallatva zavarta az egymás elleni mérkőzésen. Jonest öt mérkőzésről eltiltotta a fegyelmi bizottság, mire a játékos bejelentette a visszavonulását.

„Nehéz szívvel, de nem tudom folytatni a labdarúgást, és nem tudok egy olyan szervezet irányítása alatt játszani, amelyben nem bízom meg. Az FA függetlennek mondott bizottsága több mint 10 tanút hallgatott meg, köztük Tottenham-játékosokat is. Mindenki azt mondta, hogy nem hallottak semmilyen faji visszaélésre utaló kifejezést. Ezek után nem értem az eltiltást” – nyilatkozta. 

Érdekes

A futball nem fekete és fehér

A Kick It Out kampány – amely a futballban előforduló diszkrimináció és rasszizmus ellen küzd – 1993-ban indult, s 1997 óta hivatalos szervezetként működik. A 25. évforduló alkalmából az Angol Labdarúgó-szövetség 2018 szeptemberében úgy döntött, hogy az angol válogatott Svájc elleni barátságos meccse során a közvetítés első 25 másodpercét fekete-fehérben sugározza a televízióban. A közvetítés akkor váltott át fekete-fehérre, amikor a futballisták elindultak a játékoskijáróból a leicesteri stadion gyepére. Angliában majdnem ötven évvel ezelőtt sugároztak legutóbb labdarúgó-mérkőzést fekete-fehérben, ezúttal azt kívánta demonstrálni a szövetség: a futball nem fekete és fehér, hanem a színek kavalkádja.

„Az üzenet remélem, átment”

Pénteken néhány percre félbe kellett szakítani egy bajnokit a francia Ligue 1-ben, miután az Amiens védője, Prince Gouano az egyik dijoni szurkoló céltáblájává vált. A tettest a mérkőzés után a helyi hatóságok őrizetbe vették. Az esetről készített interjú magyar fordítását Szabó Christophe, a francia futball szakértője, az Omlett du fromage oldal vezetője közölte.

„A Dijon rúghatott szögletet ellenünk. Ott álltam háttal a közönségnek, és hallottam, ahogy majomhangokat kiabálnak be. Arra gondoltam, a 21. században vagyunk, Franciaországban, ilyen csak nem fordulhat elő. Megfordultam, hogy megnézzem, akkor láttam egy embert, akivel összeakadt a tekintetünk, ő pedig folytatta a majomhangokat. Megálltam egy másodpercre, visszakérdeztem, ez most komoly, tényleg nekem szól? Ő pedig válaszolt, igen, ez nekem szólt. Mondtam, hogy rendben, innentől ez nekem elfogadhatatlan, ezért úgy döntöttem, nem játszom tovább, mindezt a játékvezető egyetértésével” – nyilatkozta Gouano.

Hozzátette, a szurkolók nem állatkertbe, hanem mérkőzésre mennek. „Ha állatokat akarnak látni, fizessenek belépőt és tudják, hova menjenek. Ide az örömért jönnek, szurkolni, családdal, jó pillanatokat megélni. Dönthettünk, hogy folytatjuk vagy félbeszakítjuk a mérkőzést. Végül folytattuk, de az üzenet remélem, átment” – tette hozzá.

Érdekes

Infantino: Elég volt!

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke az incidensekre reagálva nyilatkozatot adott ki, amelyben mindenkit felszólított a zéró tolerancia alkalmazására. „Az elmúlt napokban nagyon szomorú volt látni, hogy a futballban számos rasszista incidens történt. Ez elfogadhatatlan, a rasszizmusnak nincs helye a labdarúgásban és a társadalomban. A FIFA Prince Gouano, Kalidou Koulibaly, Raheem Sterling és minden olyan játékos, edző, szurkoló pártján áll, akiket hasonló támadás ér. Akár profi szinten, akár csak egy iskolai eseményen. A rasszizmusnak véget kell vetni. Elég volt!” – mondta Infantino.

Növekvő fajgyűlölet a Serie A-ban

A FARE (Football Against Racism in Europe – Futball a rasszizmus ellen Európában) elnevezésű szervezet szerint egyre riasztóbb méreteket ölt a fajgyűlölet az olasz stadionokban.

Április 2-án Cagliariban a Juventus fiatal csatárának, Moise Keannek minden labdaérintésénél fütyültek és huhogtak a hazai drukkerek. A játékos a 85. percben gólt szerzett, majd karjait széttárva jelezte, na most lehet huhogni. A Cagliari ultrái olyan dühöngésbe kezdtek, hogy a Juventus kérte a játékvezetőt, fújja le a mérkőzést.

Ez végül nem történt meg, ráadásul a torinóiak nem álltak ki egységesen Kean mellett, Leonardo Bonucci például azt mondta, ötven százalékban csapattársa volt felelős a történtekért.

Pincési László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?